Kárpátalja anno: a felsőhidegpataki Rákóczi-árok és Rákóczi-nóta

Az Ökörmezői járás települése, Felsőhidegpatak Rákóczi emlékeit is megemlíti az az írás, mely Várady Gábor (1820–1906) volt országgyűlési képviselőtől származik, s a Máramaros nevű újság 1865. évi 21. és 22. számában jelent meg. Ebből idézünk:

„Hidegpataktól mintegy órányi távolságra, a gácsországi határszélen északról dél felé nyúló irányban egy 80 ölnyi hosszú, 5 láb magas, egyenes vonalú földhányás van, melynek északi végétől nehány ölnyi távolságban mogyoróssal benőtt, de most is jó karban lévő 10 ölnyi hosszú árok nyúlik el. Ezen védmüveket „Rákóczy-sánczok név alatt ismeri az e vidéken lakó orosz nép. Megmutatják az árok partjait, melyek a fejedelemnek és kísérete főbbjeinek asztalul szolgáltak. Megmutatják a havas oldalán a nyílást, hol az ágyuk voltak fölállítva. E sánczoknál a fejedelem három napig tanyázott a monda szerint ; s a negyedik napon „két aranyos öltözetű ur vezette a siró (?) fejedelmet lovához s aztán eltávoztak Galicziába. u Látható, hogy a monda a bejövetel helyét és idejét a kivonulás helyével és idejével cseréli föl, miután Rákóczy nem ezen vonalon távozott el a hazából, legalább semmi adat nincs reá, hogy Alsó-Vereczkéről, honnan 1711. február 20-ról intézte ismert levelét Károlyihoz, erre vette volna útját; mig arra igen sok adat van, hogy 1703-ban több ideig tartózkodott e helyeken, itt szedvén össze seregét. Ezt igazolják a fentebb leirt erődítések is. Ezen sánczoktól 150 lépésnyi távolságban, egy óriás fenyőfa tövében ölnyi szélességben buzog fel a tiszta forrásvíz oly bőségben, hogy belőle ezer lovat meg lehetne itatni. E forrás a Hidegpatakra lefolyó patakot képezi, melyből aztán a Nagyág vize támad. A nagyszerűen szép táborhely igen czélosan volt megválasztva. 

Felső-Hidegpatakon legalább 60 Rákóczy nevű orosz családlakik jelenleg is, valószínűleg azon családok utódai lévén ezek, melyek a hazája szabadságáért küzdő fejedelem seregéhez tartoztak, s egy vagy más tekintetben kitűnő szolgálatot tettek .

Hidegpatakon és vidékén a Rákóczy nótája egész legutóbbi időkig ismert volt a nép között, s nemcsak a népzenészek meglehetősen játszották, de többen dalolni is tudták azt. Ezen század negyedik tizedében egy főszolgabíró 25 bottal büntetett egy hidegpataki czigányt, mert a Rákóczy-nótát el merte hegedülni. Midőn 1846-ban Rétyi László szolgabiró a hegedü-martyrnak fiát a Rákóczy eljátszására felszólította, ez előbb vonakodott a kívánságot teljesíteni, mondván, hogy atyja kemény büntetést szenvedett ezért s csak sok kérés után és 3 ezüst húszas ráadása mellett lehetett a félénk szivet kissé megkeményiteni, hogy a szép nótát nagy aggodalmak között egy párszor elhegedülje.”

(Forrás: A magyarorszagi oroszokról – Várady Gábor volt országgyűlési képviselő hírlapi cikkeiből, országgyűlési és más beszédeiből, leveleiből összegyűjtötte és kiadta Tabakovits Mihály irholci görögkatolikus lelkész, szentszéki ülnök. A könyvet Máramarosszigeten, a Máramarosi Részvénynyomdában nyomtatták 1895-ben.)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma