Kárpátalja anno: a gázlói Szent Mihály kolostor
A görögkatolikus egyházban ma tartották Szent Mihály arkangyal és az összes mennyei erők ünnepét. Mihály arkangyal jelentős tisztelettel bír Kárpátalján, több templom és kolostor is a titulusát viseli.
Közülük ezúttal a Huszti járásban lévő gázlói kolostorral ismerkedhetünk meg.
A Huszttól 38 kilométerre fekvő Gázló erdejében 1725-ben kolostort építettek Szent Mihály arkangyal tiszteletére. A hagyomány szerint kegyura a Drakula néven ismert Draga gróf apja vagy nagyapja lehetett.
A kolostor alapjainak kiásása közben a munkások egy hatalmas oltár alakú kődarabra bukkantak. A régiek ezt azzal magyarázták, hogy korábban ugyanezen a helyen egy másik kolostor állt, ahonnan egy alagút vezetett el a Técsői járáshoz tartozó Uglyába.
Az 1725-ben felépített kolostor 1870-ben semmisült meg, a helyiek állítása szerint az épület leégett, a benne élő 130 szerzetes pedig meghalt. A régi monostor helyén a falusiak egy keresztet állítottak.
Az új épület alapozását 1934-ben kezdték el. Jelenleg ortodox női kolostor működik benne. A kolostor területén fakad egy szent forrás, melynek vize állítólag csodálatos hatással rendelkezik.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma