Kárpátalja anno: a ruszinok Ady Endre szemével

Ady Endre jól ismerte a mai Kárpátalja vidékét, hiszen többször is járt térségünkben. Jó kapcsolatban állt a Beregszászból elkerült Kaczér Vilmossal, aki a nagyváradi Színházi Újság szerkesztője volt. Barátság fűzte a nagyszőlősi születésű újságíróhoz, Nagy Endréhez és a huszti származású íróhoz, Szép Ernőhöz.

Írásaiban nem egyszer emlegette Ung, Ugocsa és Bereg vármegyéket, amelyeknek lakóit „Móricz Zsigmond magyarjainak” nevezett.

1901 nyarán a nagydobronyi Csighy családnál járt, s feltehetően ott hallott Molnár Jenő klenóci (Klenovec nevű település Szlovákiában – a Szerk.) körjegyzőről, aki keményen bírálta az egykori Rákóczi-birtokon „basáskodó” Schönborn grófokat.

A hallottak hatására Ady is tollat ragadt, s Egy nagy vagyon átka címmel írt szenvedélyen hangvételű cikket a ruszinokról a Nagyváradi Napló 1903. január 1-jei számában.

 „Ki csinálna e szittya honnak agrár politikát, lehetne-e kazárt ütve rutént menteni a Schőnborn-domínium táján, úgy lenne-e sok minden, mint most van – ha szegény fejedelem őnagyságának nem kell szaladnia lengyel határ felé?… Zöld erdő harmatát, piros csizmák nyomát hóval födte be a tél. Szegény jó néhai urunk Rodostóban porlad. Népe régen kifáradt a kuruckodásban. Kedvvel, kedvetlenül odajár a majtényi síkra. A kuruc azóta azért használ fegyvert, hogy legyen mit lerakni. Kártévő Sándorék kiosztották szépen néhai nagyságos fejedelmünk népét De csitt legyen erről. Ez az esztendő a Rákóczi esztendője lesz. Így hirdetik…

Micsoda domínium volt a Rákóczi-domínium! Akkor való értékben is sok milliárdot erő. És micsoda nehéz fátuma lett ennek az országnak ez a nagy vagyon! Tellett ebből minden! Fidei komisszumok a Károlyiaknak, Schőnbornoknak stb. stb. Oláh püspökség, rutén püspökség. Tellett ebből minden. Átok tapad e nagy harácsoláshoz. Hajh, ha ezt az átkot a te népednek kell cipelni nagyságos jó fejedelmi urunk… Úgy kell lenni, hogy az összehalmozott nagy vagyon önmagában hordja a romlást és pusztulást…

A magyar história sok adatot adhat azoknak, kik a nagy vagyonok természetrajzát akarják megírni. Ezek az adatok igen-igen megerősítenék a szocialista igét, melyet a régi kategorikummal különben nem igen hirdetnek már, hogy a tulajdon lopás. Nem merjük leírni, megmondhatják a historikusok, hogy olyan magyar mágnás családok, melyeknek rebellis a hírük s melyek kőszobrokat váró és kapó nemzeti nagyokat adtak – árulkodással, árulással, nótázásokkal jutottak vagyonba. Kevés magyar mágnás ül becsületes jussú dominiumban. Azok közül, kik Rákóczi után uraskodnak, egy sem.

Nemzetgazda, filozófus, historikus és szociológus legyen egy személyben, aki ki tudja számítani, micsoda csapás volt a Rákóczi-domínium szétharácsolása. Bámulatosan eszes jó gazdák voltak a Rákócziak. Prototípusuk György, a váradi kapitány. De eszes, jó gazda mind. Abban az időben voltaképpen csak ott volt kultúra, ahol a Rákócziak voltak az urak. Francia tiszttartóik, tisztjeik voltak, akik értették a dolgukat. És bámulatos az az érettség, hogy a Rákóczi domínium mindenik fókuszán az ipart és kereskedelmet valósággal dédelgették. Hogy az iskolákat mint támogatják a Rákóczi országában – mert ország volt ez –, arról beszél Sárospatak és a többi. A jobbágynak nem volt sehol jobb dolga, mint itt. A rutén nem hiában óbégat még mindig Rákóczi után. Nem fantazmagória, igenis lehet gondolkodni rajta: mi lett volna, ha ez a nagy vagyon Rákóczi kézen érte volna el sorsát: a tömegek kezére jutását. Az okos vezetés, altruizmus mennyi kinccsel növelte volna a nemzeti vagyont! Micsoda ipar és kereskedelem fejlődik e domínium területén! Mennyi tündöklő és mennyi valószínű lehetőség!…

És a Rákóczi vagyon megfojtója lett az országnak. Bartha Miklós járt a kazárföldön. Megmondhatja. A rutén megfagyhat, fához nem juthat, nehogy csak ezer holddal is kevesebb legyen a Schőnbornok erdős vadászterülete. Ami egyházi célra fordult a nagy vagyonból, az természetszerűen a bigottságot, süketséget és harcot szolgálta, a gazdasági károkról nem is szólva. Hát a többi idegen feudális úr, aki Rákóczi örökébe került? Hát a többi áruló és lakáj? Hát a Károlyiak és a többiek kormányozhatják-e másként a nemzeti kaszinóból és a környékéről ezt az országot? Sok fátumunk közül a Rákóczi-domínium lett a mi egyik legnagyobb fátumunk. Azután tudniillik, mikor szegény nagyságos fejedelmünknek libertas pénzre sem tellett.

Azt mondják bizonnyal, hogy mindez levegőfalás. Pedig tovább is szabadna mennünk. Hirtelenében elsorolunk egy pár szükséget, melynek enyhítése nélkül meg fogunk halni bizonyosan. Ipar és kereskedelem megteremtése, csatornázás, harmadik, negyedik, ötödik, sőt hatodik egyetem, a magyar paraszt földéhsége, az 1848. XX., a néptanítók és tisztviselők nyomorúsága. Talán elég ennyi. Ha a Rákóczi-vagyon jogos kézben, a hivatalos magyar állam kezén van csak egyötöd részben ma – a szükségeken, minden, lehet enyhíteni. És nem kellene gondolni a szekularizációra, amelyre mielőbb muszáj lesz gondolni, habár maga Kiss Áron kálvinista püspök kenetesen hangoztatja a szerzett jogok tiszteletét. Ausztria segítségével eljutunk hamar oda, hogy a léghajóból ki kell dobálnunk mindent, ha lezuhanni nem akarunk.

Átkot hozott reánk a Rákóczi-domínium, pedig tulajdonképpen való gazdái a nagy vagyonnal nem éltek vissza. A nagy vagyonoknak – ismételjük – önmagukban kell hordaniok a romlást és pusztulást. Ez törvény a modern, Morgan-féle vagyonokra is.

Némi kétes vigasztalást nyújtson ez a szocialistáknak. Lelkében ma már minden dolgozó magyar ember szocialista…”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma