Kárpátalja anno: a több száz éves lengyel ‒ magyar barátság

Egészen az Árpád-korig vezethető vissza a lengyel és a magyar nép barátsága, melyet 2007 óta március 23-án hivatalosan is megünnepel a két nemzet. A jó viszonyt házasságkötések, szerződések, közösen vívott háborúk tették még szorosabbá az évszázadok folyamán.

Lengyel származású volt Géza fejedelem második felesége, valamint I. Béla magyar király hitvese is. Ez utóbbi frigyből született meg I. Szent László királyunk 1046-ban a Lengyel Királyságban. A politikai helyzettől függően László hol lengyel, hol magyar földön élt. 1077‒1095 között uralkodott Magyarországon, ahol a későbbiekben a helyi lengyel nemzetiségűek védőszentje lett. László nem felejtkezett el lengyel rokonairól sem, befogadta a pápa által kiátkozott II. Boleszláv (1058‒1076) lengyel királyt s annak fiát.

Két századdal később, 1276-ban V. Boleszláv (1243‒1249) lengyel király feleségül vette IV. Béla (1235‒1270) lányát, Kingát (Kunigunda). Nem sokkal ezután V. Boleszláv katonai segítséget nyújtott apósának a II. Ottokár cseh király elleni harcban; majd IV. Béla halála után szövetséget kötött annak utódával, V. István (1262‒1270) magyar királlyal.

Az Árpád-kort követő Anjou-időszakban is megmaradt a lengyel és a magyar nép közötti barátság. Károly Róbert (1308‒1342) magyar uralkodó szövetségre lépett I. Ulászló (1306‒1320) lengyel királlyal. Együttműködésüket azzal pecsételték meg, hogy Károly Róbert feleségül vette a lengyel uralkodó lányát, Erzsébetet. Az 1335-ben megtartott visegrádi találkozón a lengyel és magyar szövetségbe bevették a cseheket is. III. Kázmér (1333‒1370) lengyel király négy év múlva ígéretet tett, hogy amennyiben fiú örökös nélkül hal meg, Károly Róbert fiára hagyja a trónt.

A lengyel‒magyar unió mindkét ország fejlődését előmozdította: III. Kázmér egyetemet alapított Krakkóban, ahol számos magyar diák tanulhatott. Károly Róbert fia, Nagy Lajos (1342‒1382) magyar király Częstochowa lengyel városban épített kolostort, melyet a magyar alapítású pálos szerzetesrend tagjainak adományozott.

III. Kázmér ígéretéhez hűen a lengyel trónt Nagy Lajosra hagyta, aki 1370 és 1382 között uralkodott Lengyelországban. A magyar‒lengyel uralkodó sem hagyott hátra fiú utódot, ezért lányát, Máriát jelölte ki örökösének. A lengyelek nem fogadták el Máriát, helyette annak húgát, Hedviget választották meg uralkodójuknak. Hedviget hamarosan férjhez adták Jagelló Ulászló litván nagyfejedelemhez, akit lengyel királlyá koronáztak.

Hedvig és Ulászló házasságából született meg az a fiúgyermek, aki III. Ulászló néven ült a magyar trónon 1440‒1444 között. Utódainak, II. Ulászlónak (1490–1516), II. Lajosnak (1516–1526) és I. Zsigmondnak (1507–1548) köszönhetően a Jagelló-ház rövid ideig még jelen volt a magyar történelemben.

A későbbiekben is megmaradt a lengyelekkel való kapcsolat, hiszen I. Zsigmond lányát, Izabellát az a Szapolyai János vette feleségül, aki 1526‒1540 között a két részre szakadt Magyarország királya volt.

Alig néhány évtized múlva, 1576-ban a magyar származású fejedelem, Báthory István ült a lengyel trónra. Uralkodása alatt megerősödött Lengyelország. Az akkor már több mint egy évszázada török elnyomás alatt élő magyar nép a lengyelektől remélte a törökök kiűzését Magyarországról. Erre 1683-ig kellett várniuk, amikor III. Sobieski János (1674–1696) lengyel király szövetségre lépett a Habsburgokkal, s létrejött a Szent Liga, amelynek 1697-re sikerült véglegesen legyőznie a törököket.

Az ezt követő években a lengyel föld számtalanszor nyújtott menedéket a magyaroknak. Ide menekültek a Habsburgok által üldözött kurucok, itt lelt mentsvárra 1701-ben II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós. Az 1703-ban hazatérő Nagyságos Fejedelem seregében pedig lengyelek is szolgáltak.

A magyar nép viszonzása sem maradt el: amikor 1830-ban a lengyelek felkelést indítottak, hogy függetlenítsék magukat az Orosz Birodalom fennhatósága alól, a magyar vármegyék gyűjtéseket, jótékonysági bálokat rendeztek számukra. A kor politikusai közül a lengyelek mellett szólalt fel Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc és Eötvös József.

Néhány évvel később, 1848–49-ben, amikor a magyar nemzet harcolt a szabadságáért, olyan katonák vettek részt a honvédseregben, mint Bem József altábornagy és Henryk Dembiński tábornok. Több lengyel légió is létrejött a szabadságharc alatt.

Az orosz elnyomás alatt élő lengyelek átérezték magyar társaik sorsát. Amikor 1863-ban egy újabb lengyel felkelés tört ki, több száz magyar küzdött a lengyelek oldalán. Köztük volt Eszterházy Ottó lovaskapitány, Nyáry Ferenc őrnagy, Wallis Béla hadnagy és Herman Ottó mint közlegény. Miután ezt a felkelést is leverték, több millióan hagyták el Lengyelországot. Hazánk közel négyezer lengyelt fogadott be. A későbbiekben a jobb élet reményében újabb kivándorlók érkeztek Galíciából a magyar területekre, s főként építkezéseken és gyárakban vállaltak munkát.

1900-ban 50 182 lengyel, 1916-ban 36 524 élt Magyarországon.

Az áttelepedő lengyelek 1883-ban létrehozták a Budapesti Lengyelek Egyesületét, majd 1895-ben megalakult a SYLA Munkásképző Egyesület. 1910-ben Miklóssi Ferdinánd Leó megalapította a Magyar–Lengyel Egyesületet.

1914-ben létrejött a Lengyel Katonai Bizottság, amely magyar földről közel ezer önkéntest toborzott a Lengyel Légió számára. 1920-ban, a lengyel–bolsevik háború idején a magyar hadisegélynek köszönhették a lengyelek, hogy le tudták győzni a szovjet hadsereget.

A második világháború idején a Teleki-kormány kiállt amellett, hogy nem akar a németek oldalán egy lengyelellenes háborúba keveredni. A németek és a szovjetek által 1939-ben lerohant Lengyelországból több mint százezer menekült érkezett Magyarországra, akikről a magyarok gondoskodtak. Ennek érdekében létrejött a Magyar–Lengyel Menekültügyi Bizottság, a „Lengyel Menekülteket Védelmező Polgári Bizottság”, a Lengyel Vöröskereszt és a „Lengyel Tiszti Árvák Otthona”. A menekültek között közel három-négyezer zsidó volt.

Sajnos az 1944. március 19-i német megszállás után a lengyel menekültekkel való bánásmód megváltozott. Megszűntek a segélyek, a lengyel lakosság egy részét Németországba deportálták.

A nagy világégést követően a magyarországi lengyelek zöme hazatért Lengyelországba, míg mások hazánkban maradtak.

A több évszázados barátságot nem kezdhette ki a szovjet hatalom sem. 1956. október 23-án a magyarok szimpátiatüntetést tartottak a lengyelek poznani felkelése mellett. Hasonlóképpen reagáltak a lengyelek a magyar eseményekre.

A két nemzet kapcsolata túlélte a kommunista éveket, s a rendszerváltás után újra megerősödött. Feléledtek a magyarországi lengyel szervezetek, illetve újak jöttek létre. 1990-ben megrendezték a visegrádi csúcsot, amelyen Lengyelország és Magyarország mellett több szomszédos állam is aláírta az együttműködési szerződést.

Az 1997. évi lengyelországi árvizek idején a magyar nemzet sokoldalú támogatást – hídépítés, anyagi juttatás, adományok – nyújtott a katasztrófasújtott területeknek.

A nagy múltú barátság kifejezéseképpen 2006. március 24-én Lech Kaczyński lengyel és Sólyom László magyar államfő Győrben a Bem József téren felavatta az első köztéri Magyar–Lengyel Barátság Emlékművet.

Egy évvel később a magyar országgyűlés és a lengyel szejm március 23-át a magyar–lengyel barátság napjává nyilvánította, 2015-ben pedig Magyar Örökség díjat kapott a baráti kapcsolat. Ezután 2016-ot a magyar–lengyel szolidaritás évének kiáltották ki.

A fenti felvétel 1939 márciusában készült a Vereckei-hágónál, ahol visszaállították az ezeréves lengyel–magyar határt. A két nemzet katonái kitörő örömmel üdvözölték egymást. Hamarosan győzelmi kaput állítottak a határnál a két ország címerével.

Reméljük, még sok évszázadon át érvényes lesz az a régi mondás, mely így szól: „Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma