Közös advent és Misztrál-koncert Beregszászban

Kárpátalja anno: az ugocsai Batár-patak

Szerző: | 2021.06.21., 17:47 | Kárpátalja anno

A Batár-patak (Fotó: www.researchgate.net)

Tiszaújlaknál torkollik a Tiszába a Batár-patak, mely egyben határfolyó Magyarország és Ukrajna között. A csernaújfalui hegyekből eredő patak neve az utóbbi évszázadban többször is címlapra került: az 1947/1948. évi árvízkor a víz átbukott a töltésen, és gátszakadás is bekövetkezett, ezért 1949-ben a bal parton, a magyarországi Uszkánál 7 kilométeren megmagasították a töltést. 1971–1975 között a töltést tovább fejlesztették. 2001-ben a vízállás 5 méterrel az uszkai főutca szintje felett volt, de a gát bírta a terhelést. 2019-ben Batár bal parti töltéseit tovább erősítették. Mintegy 22 km hosszban Tiszakóród és Magosliget települések között a töltések magasságát 1,5 méterrel megemelték, a keresztmetszetét pedig 25 %-kal növelték.

Azonban a patak ukrajnai jobb oldalán élők az elmúlt évtizedekben is sokat szenvedtek a Batár áradásai miatt. 1970-ben, 1998-ban és 2001-ban is átszakadt a töltés, s több települést, köztük Tiszabökényt, Tiszafarkasfalvát, Tiszapéterfalvát és Nagypaládot is elöntötte az ár.

Csak ezt követően épült meg Tiszabökény határában az a kereszttöltés, mely a Tisza gátját kapcsolja össze a Batár folyó töltésével.

Pedig a Batár évszázadokon át sok gondot okozott a környékén élőknek. A régi újságokat szemlézve sok írást találunk erről.

Az Ugocsa hetilap 1887. április 3-i számában Ráthonyi Lajos országgyűlési képviselő, a Tisza-szabályozás igazgatója hosszasan ecseteli a Batár áradásának okát:

„…Ezen hegyekből eredő patakokat a jobb oldalon a Borsa vize, a baloldalon a sósujfalusi hegyekből eredö Batár vize szedi fel, és Tisza-Becsnél ömlik be a Tiszába. De ezen vizek lefolyása nagy változáson ment keresztül. Hajdan a Tisza folyó, a técsöi határból átlépvén Ugocsa megye területére, Száldobos alatt folyt a Huszti várhegy alatt el Rakasznak, itt a hegyekbe megütödvén, átlöketett a veréczi hegyek alá, a régi meder kivehető még most is, itt felül Gödényházán a tarnái és már most puszta marosházi partok alatt a szárazpataki, komlósi határszéleken ment Hömlöcznek a gyulai határon keresztül, a gyulai hegyfarknak, itt egyesült a Szamos azon ágával, mely Apától felül Aranyos-Megyesen folyt Sárköznek, Adorjánnak, Terebes felsö végén Bábony, Dabolcz, Aklinak, itt a hegyfarknál egyesült a Tiszával.

De a Tisza elhagyván ezen eredeti lefolyását, azon apróbb patakok, melyeket ő mindjárt a hegyek alatt szedett fel elmaradván, a Batár vize lett a befogadó és levezető csatorna.

De ezen kis folyót, a sok reá épített malomgátakkal természetes lefolyásában gátolván a birtokosok, a szászfalusi, ardai, gyulai határokba igen sok mocsárt képezve, folyt le, és a gyulai határba egyenesen nyugatnak fordulva, Becsnél szakad a Tiszába.

A Tisza helyett a Batár vize maradván a baloldali vizek levezető csatornájává, ez a Rákos-patakot a veréczi határba, a rákospataki dombokból, s a királyházi mocsár erdőből össszegyűlő Esztegő név alatt álló patakot, a Nagy-Tarna vizét szedi fel és Hömlőcz alatt a Batarcs patakot.

Midőn a királyházi vár fentállott, ez sánczczal lévén körülvéve, a Batár vizét Csarnatötől, a vár sánczába vezették, a Batár vízét alkotó egyik patakot Csarnatön töltés által, mely mai napig megvan, halastónak felfogva, használták fel, az úgynevezett malompatakot.

Ami lehetett századokkal ezelőtt az lehet ma is, akkor védelmi tekintetből, most gazdasági szempontból, mert ha a Batár vize Csarnatötől egyenesen vezettetik le a királyházi vár északi oldalánál le a Tiszába, akkor a csarnatöi, sósujfalusi bérczes erdőkben levő nagy famennyiség, ezen vizen, őszszel tavaszszal mind lecsusztatható fog lenni, a királyházi vasúti államáshoz.

Másik haszon ebből gazdasági szempontból, hogy a fél Batár vize el vétetvén a másik felét, melyet a Tarná és Batarcs patakok képeznek; a szászfalusi és gödényházi határok között igen könnyen felényi csatornával lehet a Tiszába levezetni…

De továbbá a Batár folyómedre oly szűk, hogy ily nagy vízmennyiséget vezetni igen nagy ártér kihasitásával is alig lesz képes teljesíteni, és a Fekete-Éger mocsár lecsapolását nagyba fogja nehezíteni…”

1904 áprilisában Becsky Emil Ugocsa vármegyei alispán gyűlést hívott össze Feketeardóban a Batár szabályozásának megvitatására. A patak áradása által érintett települések képviselőit várták a találkozóra, melyről Bábonyi Gyula írt beszámolót az Ugocsa május 8-i számában:

„…10 óra körül alispán úr indokolta az értekezlet tartását s kifejtvén, hogy a Batár szabályozása által saját anyagi érdekünk előmozdítása forog kérdésben s tőlünk függ az erre előkészítő munkálat megkezdése, felhívja Kérészi kultúrmérnököt a műszaki tervezet ismertetésére.

Kérészi minden oldalról megvilágította a helyzetet. Elmondta, mi előnyei lennének annak, ha a műszaki munkálatot az értekezlet elfogadná és társulattá megalakulna.

A társulat feladata volna a Batár folyó medrének kitakarítása, ahol nagyon csavargós vizének átvágásokkal való levezetése. Elmondta, hogy e nagy munkánál nem kell szükkeblüsködni, hanem az ártérbe minél szélesebb területet, lehetőleg a Batár egész sik vidékét fel kell ölelni. Kiterítette a nagy szorgalommal és tudománnyal készített térképet s szinte láttuk, mint siet a Batár rákdús hulláma a Tisza rohanó habjai közé, hallottuk a gulyák méla kolompjait, képzeletünkben lerajzolódtak a hullámzó vetések, melyeknek nem árt többé e folyó égető vize. Hanem mikor kibökkentette, hogy a szabályozás 911 ezer koronába kerül, mintha csak petárda robbant volna fel közelünkben, úgy kijózanodtunk s megint csak a sásos, tekergős, iszapos, posvány Batárt láttuk.

Bevégezvén előadását a mérnök ur, négy csomóba sorakoztak az emberek e rémes szó hallatára, amint kiderült ez, mikor nyilatkozatra hívta fel alispán ur a jelenlevőket.

Volt olyan, aki hirtelenében azt mondta, hogy hiszen a Batár árvize még használ, kár volna azt szabályozni. Az igaz, hogy ilyen vallomást csak egyet hallottunk. Valószinüleg nem a meggondolásnak, hanem a rémületnek volt ez a hirtelen feljajdulása.

Voltak olyanok, akik már csendesülő lélekkel két okkal igyekeztek – kezüket szemük elé tartván – a petárda ütéseiből magokat megvédeni, vagy más szavakkal, hogy a fizetés alul kimenekedjenek. Az egyik okuk az volt, hogy a Batár visszafelé folyik. No ezek – gondolta magában a mérnök – a Batárt a szőllősi hegy tetejére vezetik. Pedig nem volt oka e tréfás gondolatra, mert a Batár, ha a Tisza megárad, csakugyan visszafelé duzzad.

A másik ellenvetés pedig az volt, hogy őnáluk – Tarna körül is – oly magas partja van a Batárnak, minél fogva abból csak nagyon ritkán csap ki a viz. Tehát ők nem űzetnek szabályozási költséget.

A harmadik csoport ellenvetései ezek voltak. A Batár medrének beiszapolását okozzák: a malmok, kenderáztatók, a halászok, akik rekeszeket fonnak keresztül benne. Ezeket kell elhárítani s megy a viz, mint a karikacsapás.

Azután – mondják ők – a nép nagyon szegény, a szabályozási költség óriási, nem bírják meg. Nem is áll arányban az a csekély haszon, mely a szabályozásnak eredménye lenne azzal a nagy kiadással, melybe a szabályozás kerül. A közhangulat az volt, hogy akik ellene vannak a szabályozásnak, azok igazán a nép barátai, pártfogói, mig azok, akik pártolják a szabályozást, nem azok.

Mert negyedik csoportul akadtak ezek után is oly vakmerők, akik pártolták a műszaki munkálatot s vele a Batár szabályozását. Igyekeztek bizonyítani, hogy a szabályozás szükséges. Rámutattak a tényekre. Hányszor látjuk elöntve a Batár mentét. A legelőkről a jószág nyár közepén beszorul. A rétek beiszapolódnak. Utána az állat mételyt legel a rossz lapályon. A vetéseket a viz kiszárasztja, korán megérleli. Aztán néhány rossz maggal tízet a kalász, sáros szénát kaszál a gazda. Így egy évben annyi kára van, hogy az összes szabályozási költsége nem megy többre. Azokkal szemben, akik a magas parttal akarnak menekülni a fizetés alól, hivatkoztak arra, hogy ne csupán az önérdek, hanem a közjó is vezéreljen bennünket. Ne szükkeblüsködjünk, mikor ily nagy munka létesítéséről van szó. Magyarázták, hogy a szegény nép egy keresetforráshoz jut a szabályozás alatt. Százaknak, ezreknek ad kenyeret a szabályozási munka. Aki pedig jómódú s nem megy Batárt ásni, az meg jó szántóföldet s rétet nyer s egy pár év alatt visszakapja költségét. A kenderáztatók s egyebektől a munkálat által megtisztul a meder s nem lesznek nagy árvizek. Az így szólókat azonban szenvedélyes közbekiáltásokkal zavarták s ezek az érvek a szivek keménységén és a lelkek elfogultságán nem bírtak áthatolni. Az a komoly figyelmeztetés sem használt, mely szerint, ha a szabályozás keresztül nem vihető, a Batár medrinek kitakarítását a felsőbb hatóság elrendeli, amivel nem érjük azt a czélt, amit a szabályozással elérnénk, a munka pedig annyi, sőt több lesz. Alispán urnák indítványát, hogy fogadják el a műszaki munkálatot s alakuljon az értekezlet társulattá, halottas ágyra fektette a nagy többség. De, van a bibliában egy szép mondás:…nem halt meg leányzó hanem csak aluszik.

A Batár szabályozása elsőrendű szükséglete a mentében lakó birtokosságnak.

Ilyen gondolat volt kivehető a gyűlést berekesztő szavakból, melyeknek elhangzása után haladt kiki a maga utján.”

Úgy tűnik, azok kerekedtek felül, akik feleslegesnek tartották a Batár szabályozását. Ezt bizonyítják a következő évek híradásai, melyek újabb árvizekről számoltak be a Batár-patak térségében:

„Az a nagy szerencsétlenség, mely az ominózus 1913-ik évet fekete betűkkel irta be a nemzet és a vármegye évkönyvébe, ismét ellátogatott hozzánk. A hirtelen beállott enyhülés és a hirtelen esőzés megárasztotta a Batár, Borzsa, Túr és Tisza folyókat és rövid néhány óra alatt tenger fenékké változott a vármegye területe. A hömpölygő áradat eltemetett minden jobb jövőbe vetett reményt, minden bizodalmát, a Gondviselésbe;hajléktalanná tett közel 1000 embert és akiket a múlt évben megkímélt az Isten ostora, az akiknek még maradt valamijük, azoktól is elvitt mindent…” (Ugocsa hetilap, 1914. március 3.)

Nem sokkal később, még 1914-ben megalakult a Tiszaszamosközi Ármentesítő Társulat, melynek a többi között a Batár-patak szabályozását is el kellett volna végeznie. Azonban közbeszólt az I. világháború, majd a trianoni határ három részre vágta az egyesület területét.

A Csehszlovákiához csatolt részen 1923-ban Feketeardó központtal létrejött a Tisza–Batár közi Ármentesítő és Vízszabályozó Társulat,hogy megépítse a Tisza bal parti töltését Verécétől Tiszabecsig, valamint a Batár-csatornát, továbbá hogy szabályozza a Batár folyót és a belvizeket. Mindezt 1935-ig tervezték elkészíteni. Ennek egy részét sikerült is megvalósítani. A társulat 1936. szeptember 25-én Beregszászban tartott ülésén elmondták, hogy a Batár-csatorna a Tisza-torkolattól számított 7230 m hosszúságban kész. A zsilip megépítését azonban elhalasztották.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This