Kárpátalja anno: magyarkomjáti esküvői köszöntő

Szerző: | 2021.07.12., 19:26 | Kárpátalja anno

Kárpátaljai pár (Fotó: Facebook)

Az Ugocsa hetilap 1899. március 5-i számában jelent meg a vers, mellyel Kalós László magyarkomjáti jegyzőt és hitvesét köszöntötte az egyik vendég.

Sem költő, sem író, sem szónok nem vagyok,

De ez alkalommal mindennek felcsapok.

Versben mesélem el: érzelmem mily nagyok,

Hogyha meghallgatnak czivilek és papok.

Az őszinte szívből kitör az érzelem,

Magamról tudom ezt; sokszor történt velem

S bár néha – úgy esik – megiszom a levét:

Nem tudom csititni kebelemnek hevét.

Ha most is igy járok: szeretettel kérem,

Ne ítéljenek el, nézzék el ezt nékem.

Különben is néhol csak a vers kedvéért

Ficzamodott nyelvem és nem más egyébért.

Jóllehet, nem volna semmi hivatásom,

Mert már a vőlegény – aki jó pajtásom –,

Annyi tisztességben részesült e napon,

Mit sose felejt el, megemleget nagyon.

A holnapi napról már nem beszélek,

Becses türelmükkel igy is visszaélek.

Veszem hát sorjába, amint következik,

Lássuk, Pegazusom miképpen vetkezik.

Első sorban is a vőlegényhez szólok,

Kivel jó viszonyban már régóta állok.

Hátul gombolódott még a nadrág rajta,

Már akkor is láttam, hogy ő milyen fajta.

Ha mindazt a sok jót, mit a szivem diktál

Ékesen, — mint az az elmémben motoszkál

Kitálalni tudnám: Bizony Isten, pajtás!

Lerogynál alatta, annyi vón az áldás.

De mert nem akarlak megnyomorítani,

Versemet rövidre fogom szorítani.

Kurtán is el tudok én teveled bánni,

Pár szóval is lehet minden jót kívánni.

Folyó év és hónak 23-ika,

Ez a nagy nap, melyen minden politika

Sutba lett helyezve, győzött a szerelem

S a sok taktikának nem jutott kegyelem.

Bár eddig sem voltál zsivány, vagy lókötő,

De a mai naptól immár a fejkötő –

A melynek fonala sohasem volt kender –

Tett azzá, ami vagy; becsületes ember.

Azt kívánom neked: áldás és békesség

S ennek kutforrása, az a szép feleség,

Kivel ma az esküt szívesen mondtad el,

Maradjon veled és sohase hagyjon el.

Boldogságotoknak magad légy kovácsa

S e mesterségednek aczél-kalapácsa

Jól megedzett légyen, hogy ki ne csorbuljon,

Ösztövér-termeted poczakra forduljon.

Hogy ilyen szép asszonyt jól megérdemelhess

 És hivatásodnak mindig megfelelhess,

Jól szedd össze magad, mert nem kis mesterség,

De mindig helytállni: ez aztán emberség.

Kívánom neked, hogy soha meg ne szorulj

S ha mégis megesik : csak én hozzám fordulj.

Jó tanácsokkal majd szívesen ellátlak,

Üres kézzel — ne félj — én el nem bocsátlak.

Hogy okos tanácsra nagy szükséged vagyon,

Azt én ma útközben is láttam már nagyon.

Uj házat csináltál, de elfelejtetted,

Hogy az ablakokat utcza-felől tetted.

Amint hazamentek, első dolgod legyen,

Hogy a házad előtt, azon a nagy hegyen

Magasabb kerítést emeltess vályogból,

Azon felül is még tetejét bádogból.

Feleséged minél előbb kvietáljon,

Kadét-sarzsijától azonnal megváljon;

Mert egyik vőfélynek alantasa lenne

S tudom, hogy ez neked ínyedre nem esne.

Fiatal emberek Komjáton is laknak,

Ezek közt, nem tudni, milyenek akadnak

Jó lesz hát előre óvatosnak lenni…

De nem mondom tovább. Elég ebből ennyi.

Csak most veszem észre, hogy dictio helyett

Egyebet beszélek s tanácsomat – melyet

Az imént Ígértem – már is osztogatom,

Pedig még korai eme feladatom.

Folytatom hát azért, hol elhagytam előbb,

Az alkalom erre sose lesz kedvezőbb.

Most mondom el tehát, mi még hátra vagyon,

Nem sok lesz az – ne félj – nem untatlak agyon.

A legény-életet ma mivel cserélted?

Ezt te csak konyitod, de bizony nem érted…

Kívánom neked, hogy minél előbb értsd meg,

Amit nem értenél, az Asszonytól kérd meg.

Virágházi növény, melyet ma bíztak rád,

Végképpen a tied, úgy, amint akarád.

A gondos kezeket, melyekkel a mama

Eddig ápolgatá, leveszik róla ma.

Ezen szép virágnak leszel a kertésze.

Jól vigyázz, hogy aztán a kiültetése,

Az éghajlat, vagy más behatások folytán

Hátrányos változást ne szenvedjen korán.

Most már mindenképpen házas-ember lettél.

Szerencsés vagy. Talán burokba születtél?

Ha igy is van, azért azt kívánom neked:

Kötelet ne adjon kezedbe végzeted.

A tűrés, hallgatás legyen osztályrészed,

A mézeshetekben ki ne fogyjon mézed.

Feleséged kedvét soha el ne rontsad,

A családi békét ezzel meg ne bontsad.

Mindenkor az asszony hordja a kalapot,

Ezt diktálja ma még az ex-lex állapot.

Házi barátokat ne magad válogass,

Eféle dolgokban csak ő reá hallgass.

Konyha-pénzzel és más apró kiadással,

Lásd el mindig bőven; ne törődj te mással.

Csak legyen apritni valótok a tálba,

Gyakran eljárhattok színházba és bálba.

Hogy pedig éltetek épen nem lesz meddő,

Mutassa meg majdan a jövő esztendő,

Hogy egy hosszú lábú, kelepelő állat

Az emberiségnek mily hasznára válhat.

De ha gólya hozza nektek a vendéget,

Van egy másik madár, mely sokat beszélget,

Fehér és fekete. Úgy mondják, hogy tarka,

Ha nem mondanám is: nem más, mint a szarka.

Ha pedig vendéget akarsz majd tisztelni,

Örülj, ha eljárok hozzád vizitelni.

Mert nem lesz vendéged, mig én nem jelzem azt,

Várhattok nélkülem 13 tavaszt.

Az apróságok majd: fiuk és leányok

Olyanok legyenek, mint édes mamájok.

Ne üssenek te rád; ezt te se kívánod, így lesznek ők szépek.

Hiszen majd meglátod.

Miután veled már nem foglalkozhatom,

Gondolatim árját másra irányitom.

A menyasszony lészen beszédemnek tárgya,

Ki e mondókát már – tudom – régen várja.

Fiatal asszonyka! aki még jóformán

Leány se volt s ime, férjhez megy ily korán,

Kevéssel ezelőtt kurta ruhát hordott,

A bábu-ujjasra meg csipkéket horgolt.

Ha ide figyelt, hogy mit mondtam férjének,

Bizonyára kedve szerint szólt ez ének?

Pedig hogy malmára hajtom én a vizet,

Tudom, azért nekem soha meg nem fizet.

De ne is fizessen. Nem azért meséltem,

Csak jóakaratból és mert azt reméltem:

Szive szerint szólok, mikor igy mesélek.

Hiszen úgy is lesz az, attól én nem félek.

A házas életet ott Magyar-Komjáton,

Vagy esetleg másutt, bárhol a világon

Tartós boldogságban, megelégedésben

Élje le férjével örök békességben.

Asszony ur a háznál. Sok joga van neki,

Az utolsó szó is csak őtet illeti.

Bárminő kérdésben szavazatja vagyon,

Mit meg nem vásárol semmiféle vagyon.

Amit férje akar, maga ne akarja,

A családi békét ez meg nem zavarja.

Minden tetteiben irányadó legyen:

Hogy maga parancsol, völgyön úgy, mint hegyen.

Tartsa meg mindvégig viruló szép színét

S bár odaígérte és adta is szivét:

Kedves mosolyával mást is boldogítson,

Ha lehet, minél több imádót hódítson.

A baba-ruhákat majd nagyobbra szabja

S ha félig viseltes, azért el ne adja

Porczellán-edényért a czigányasszonynak.

Jön a másik sorba. Majd jó lesz az annak…

Jó iskolába járt itt a mama mellett.

Hogy miként kell élni, csak figyelni kellett.

Könnyen eltanulta, mi a kötelesség,

Tudja, mit csináljon, aki jó feleség.

Aki pedig ilyen iskolákat végzett,

Annak csak jó sorsot jelölt ki a végzet.

Az érettségitől ne féltse hát senki,

Ha ennyire vitte, könnyen megyen neki.

Miután végeztem a menyasszonnyal is,

Beszédem csak úgy lesz valódi, nem hamis,

Ha fordítom mindjárt pohárköszöntőre,

Mely hogy rövid leszen, ígérem előre.

Mélyen tisztelt násznép! Ilyen alkalomkor,

Amikor már lement egy-két pohárka bor,

Nógatja az embert, nem hagyja nyugodni,

Azért vagyok bátor, szóért folyamodni.

Éltetni kívánom az örömszülőket

Első sorban. Azzal, hogy az Isten őket

Árassza el minden legjobb áldásával,

Itassa az öröm buzgó forrásával.

A nász-asszonyokat, nyoszolyó-lányokat,

A vőfély urakkal, meg a násznagyokat

Mind egy kalap alatt: Éltesse az Isten,

Kedves emlékeket vigyenek el innen.

Akit előbb kellett volna említenem,

Poharamat érte, hogy csak most emelem,

Azért történt csupán, mert versem elején

Bármelyik strófában, nem lett volna helyén.

Ki oly szép beszédet mondott az uj párnak,

Milyet tőle mindig sikeresen várnak.

Az eskető pap volt, az arany-szájával,

Meghatott bennünket mindenik szavával.

Hogy következetes semmiben se legyek,

E mesterségemben eggyel tovább megyek,

Előbb jön a kalap, aztán a fejkötő,

Éljen az állami anyakönyvvezető!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This