Kárpátalja anno: munkácsi viccek a Borsszem Jankóban

Az 1868–1938 között megjelent politikai élclapban, a Borsszem Jankóban többször is szerepel Munkács. Többnyire egy-egy viccel, iróniával fűszerezett történetet olvashatunk a Latorca-parti városról.

Ezekből idézünk néhányat:

„Beregh vármegye folyamodván, hogy Munkács városának rendezett tanácsa oszlattassék fel, indokolásában azt említi, hogy a törvényszék költségei a makkoltatási díjból teltek. »Hát ha az idén nem terem makk, miből él a tanács?« kiált fel Beregh vármegye kérvényében, s ez mint halljuk, annyira meggyőzőleg hatott a kormányra, hogy Munkács városa tanácsát csakugyan feloszlatta.” (1868)

„Diadal és győzelem! Nagy csata! Az Onody Géza táborszernagy alatti hadtest egy osztálya Munkács tájékán összeütközött. Kivel – még nem bizonyos. Az eredmény – egyelőre ismeretlen. Hangulat kitűnő…” (1882)

„O Frójem Regenwasser a legbutább ember volt Munkácson. Hát avval vigasztalta magát, hogy a szentirás szerint »Isten oltalmazza az ostobát.”« – Eccer idj morfondált magába: »Megpróbálom, mennyire ótalmaz engemet. Felmászok edj fára és onnan ledobom magam. Ha nem lesz bajom, akkor csakudjan ostoba vadjok és az Isten őrködte fölöttem.« Fölmászott a fára, le is ugrott és kitörte mind a két lábát. Nadj fájdalmába idj kiáltott fel: »Hiszen mindig tudtam, hodj edj okos ember vadjok. De hodj ennyire zseniális ledjek, hodj mind a két lábamat kitörjem, ezzel magam sem gondoltam.«” (1907)

„Kedves Borsszem Jankó! Óvatosan vegye, kérem, ezt a kis írást, mert erősen koleragyanús vagyok. Eddig még nem igen féltem a kolerától, de hála a bölcs hatóságoknak, most már magam is tartani kezdek tőle. Én ugyanis Munkácson lakom és többed magammal buzgón űzöm az evezés nemes sportját. A múltkor is leeveztünk jó darabon a Latorcán és amikor éppen partra szállunk, elébünk kerül két csendőr. – Tessék az uraknak magukat fertőtleníteni. – Igen ám, de hogy? – Még ezt se tudják az urak? Hát tessék a kezüket jól megmosni itt a vízben. Ehűn a szappan, azt hoztunk magunkkal. És a modern higiénia nagyobb dicsőségére alaposan megmosdattak mindannyiunkat – a Latorca fertőzött vizében.” (1913)

„Élt Munkácson egy szegény öreg zsidó, a Hosenglanz, akinek tizenhat gyereke volt. A városban lakott egy misszionárius, aki száz forintot ígért az öregzsidónak, ha családjával együtt kikeresztelkedik. Az öreg zsidó, bármily szegény volt is, az ajánlatot visszautasította. A misszionárius egyre nagyobb összegeket, sőt a végén már tízezer forintot ajánlott fel a Hosenglanznak, de ez hajthatatlan maradt. Pár nap múlva Hosenglanz fölkereste a misszionáriust és kijelentette, hogy meggondolta a dolgot, tízezer forintért hajlandó kikeresztelkedni a családjával együtt. A misszionárius alkudni kezdett: – Nézd, megmondom őszintén, már nem ér meg nekem tízezer forintot ez a dolog. – Rendben van, – felelte Hosenglanz. – Tessék adni csak ötezret. – Nézd, most már annyit se ér meg. – Jól van, megelégszem ezer forinttal is. – Sajnálom, de már ennyit sem ér. – Rendben van, legyen száz forint. – Nekem annyit se ér, de tudod mit? Adok neked tíz forintot. A zsidó belemegy az üzletbe és átveszi a tíz forintot. Amikor már távozni készül, a misszionárius visszahívja: – Nem értelek téged. Két hónap előtt tízezer forintot visszautasítottál, most meg tíz forintért kikeresztelkedel. Magyarázd meg ezt a rejtélyt. Hosenglanz végigsimította ősz szakállát: – A dolog igen egyszerű. Holnap lesz a mi húsvétunk és nem volt pénzem máceszre!” (1930)

A fenti karikatúra is a Borsszem Jankóban jelent meg.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma