Kárpátalja anno: vasúti szerencsétlenség Beregszászban

A Bereg hírlap 1902. január 12-i számában olvashatunk a beregszászi vasútállomáson történt vonatbalesetről:

„Beregszász vasúti állomásán f. hó 8-dikán d.u. a Csap felől Királyháza felé menő személyvonat, midőn a beregszászi állomásról kiindult, egy a váltó közelében szabályszerűen kitolt teher kocsiba, mely a szomszédos vágányon állott, beleütközött. Az összeütközés, illetőleg súrlódás következményeként a haladó személyvonatnak postakocsija s az ezután következő közvetlen I-II. osztályú személykocsi oldalra kifordult. A többi hátul levő kocsiláncz, minthogy az összekötő kapocs s ezzel egyetemben a légnyomáson alapuló fékcső is elszakadt, azonnal megállott.

A felfordult személykocsiban mintegy 18 utas volt, kik közül 4-en könnyebb sérülést szenvedtek. Ugyancsak könnyű sérülés érte a postatisztet is, kit a mellére eső szék sértett meg.

Az első percben nagy riadalom támadt a pályaudvaron, mivel nem tudtak a katasztrófa okáról, sem annak következményeiről. A felfordult személykocsiban ülőket a borzasztó rázkódtatásra halál félelem szállta meg. Azonban csakhamar tudatára jöttek, hogy szerencsére nagyobb baj s kár emberéletben nem történt.

A felfordult kocsi ablakán egymásután bújtak ki az utasok és a gyorsan érkező orvosi segély a megsebesülteket ápolás alá vette.

A katasztrófa okát, amint eddig megállapítható volt, a következőkben keresik.

Egy gabonával megterhelt teherkocsit állítottak az első vágánynak azon részére, mely az állomás nyílt raktára előtt van s mely rész közel fekszik a váltóhoz. Ezen első vágányt, mivel csak nemrégen bővítették a pályaudvart s még két más uj vágánynyal látták el, ki kellett egy kissé tolni s emiatt az alapépítmény még uj volt, igy természetszerűleg lazább is. A nedvesség, mely december és január elején volt, egy kissé alámosta, s meglazította az alapépítményt. Ennek következtében helyek támadtak, hol a sínek egy kis bemélyedő görbületet képezlek. Ilyen görbület származhatott azon a részen is, hol a gabonával megterhelt kocsi állott. Ismeretlen okból ezen görbületben a teherkocsi lassú mozgást végzett előre és hátra s mikor épen a kihaladó mozdony azon helyhez ért, épen a váltóhoz legközelebbi ponton előre irányitott mozgásban lehetett a teherkocsi. így a mozdony és a teherkocsi oly közel jutottak egymáshoz, hogy a mozdony dugattyú hengerének egy kiálló csapja súrolta a teherkocsit, minek következtében a teherkocsi meg tovább haladt a váltóhoz s igy a következő kocsikkal még közelebbi súrlódásba jutott,

A postakocsi már oly nagy erővel ütődött össze a teherkocsival, hogy a sokkal kisebb súlyú postakocsi oldalra kifordult, de egyszersmind a teherkocsi elejének nagyobb lökést adván, e kocsi hátulsó részével a következő közvetlen I-II. osztályú kocsiba erősebben ütközvén, ezt teljesen kidobta.

A többi kocsik ezen rántás következtében leszakadtak és hirtelen megálltak, mig a teherkocsi a sínekből kiugorván, teljesen oldalra fordult.

Hogy a teherkocsi fel nem fordult, az a nagy teher következménye.

A forgalom a reggeli vonatokig csupán átszállással és bizonyos késéssel volt lebonyolítható. A két felfordult kocsit még este, illetőleg az éj folyamán visszaállították a Királyháza felől jövő segélygépen jött mérnöki és műszaki közegek. Éjjel 12 órakor már megnyílt az ut a zavartalan forgalomnak s 9-dikén d.e. 10 órakor a félre fordult teherkocsit is a vágányokra állíthatták.

Az anyagi kár a fütőház becslése szerint 2000 koronát tesz ki. De mi azt hisszük, hogy 4000 koronánál több semmi esetre sem lesz.

A vizsgálat különben úgy a vizsgálóbiróság, valamint a vasút üzletvezetősége részéről már folyamatban van, hogy a szenvedett károkért kit terhel a felelősség. Amint eddigi tényekből megállapítható, a mi vasúti állomásunk forgalmi személyzetét aligha. A helyzet, mikor a vonatot elindították, rendes volt. A teherkocsi oly helyen állott, mely rendes körülmények között nemcsak kizárta a veszélyt, de annyiban, hogy indulása azon irányban lett volna szabályszerű.

Mi nem akarunk a vizsgálatnak elibe vágni; azt az egyet azonban konstatálnunk kell, hogy az ily nagy felelősséggel járó, az emberi ideget alapjában megtámadó munkakörnél, milyen a vasúti forgalmi és ellenőrzési szolgálat, sokkal jobb helyzetet kell biztosítani, mint amilyen’ a jelenlegi. Fizetésük csak a tengődésre elegendő, munkájuk az éj álmatlanságára van alapítva, mely megöli és elsorvasztja idő előtt a szervezetet, úgy, hogy tőlük csakhamar nem lehetne humánus érzelmektől eltelve oly munkát kívánni, melynek felelőssége a mindennapi kenyér elvesztésével és börtönnel fenyeget.

Ez a felelősség, mely mint Damokles kardja lebeg felettök, ez az álmot és nyugalmat elrabló munka, melynek határa 35 esztendőre van kitolva, s ez a koplalásra elegendő fizetés: ez a vasutasok sorsa, vagy jobban mondva pokla, amelyért mindazonáltal a nap minden percében kell remegniük s utóvégre is eljő reájuk a közös jövő, mikor estistül szakad reájuk a vizsgáló bizottságok kikülönitménye, hogy meghurcolja, megbüntesse s bebörtönöztesse őket.

A baj a jelen esetben is meg van már. Ebből azonban nem az a tanulság, hogy a vasutasok egy része büntetés alá és börtönbe kerüljön, hanem az, hogy személyzet szaporítással, munka- kevesbbitéssel és méltányosabb fizetéssel csökkentsük a vasúti szerencsétlenségek számát, s tegyük biztosabbá a közönség életét.”

Marosi Anita
Kárpátalja.ma