Kárpátalja ma: hittantábor görög módra

Előszeretettel idézik A prédikátor könyvében található gondolatot: „Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak. Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak.”

Nem véletlenül népszerű ez az örök érvényű bölcsesség, hiszen egyaránt igaz a fiatalokra, s az idősekre, a kétkezi s a szellemi munkát végzőkre, a férfiakra s a nőkre.

S igaz azokra a gyerekekre is, akik hűségesen részt vesznek a görögkatolikus hittanórákon, a templomi szertartásokon, a versenyeken, s a tanultak szerint élik meg hitüket.

A Beregszászi Esperesi Kerület 15. éve szervez számukra hittantábort, hogy a kötelező hitoktatás mellett a pihenésükről és szórakoztatásukról is gondoskodjon.

Az utóbbi években Antalóc görögkatolikus közösségi háza fogadja az Ungvári, Beregszászi és Nagyszőlősi járásokból érkező hetedik osztályos fiatalokat.

Idén 140-en – 109 gyermek és 31 szervező – vettek részt június 30. és július 4. között a táborban, melynek mottójául a Megszentelt élet éve szolgált.

A tábort szervező Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet elnöke, Lődár Jenő elmondása szerint arra törekedtek, hogy az Antalócon töltött egy hét alatt a hittanosok lelkileg és testileg is feltöltődjenek.

Ennek érdekében kirándulásokkal, vetélkedőkkel, sportrendezvényekkel, kézműves-foglalkozásokkal tették érdekessé az antalóci napokat.

Emellett lelki napot tartottak, melyen a gyerekek egy-egy szent – Romzsa Tódor, Kalkuttai Teréz anya, II. János Pál pápa – életével ismerkedhettek meg, valamint a jelen lévő görögkatolikus papnövendékek tettek tanúbizonyságot hivatásukról.

A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület támogatásával táncházat is szerveztek, melyen a Sodró Együttes szolgáltatta a népzenét, s tanította meg a néptánc alapjait a hittanosoknak.

A görögkatolikus hittantábor a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma