Kárpátalja ma: Munkács ma

Elesett és büszke vagyok.
Bőrömön a salétrom sója,

Felsérti szülőházam sok
Messziről jött lakója.

Bár a megtérő gyermeknek
Még Kelet Párizsa rémlik,
Nem leli sírját az utolsó szentnek,
A temetőt lózungok bérlik.

Hol vagytok,őrzői a hitnek,
Hol vagytok, régi mesterek?
Az ukázok idegenbe vittek,
De emléketek még feldereng.

Átlőtt térdem recsegve
Roppan. Árnyam földre dőlt.
Hódol, ki még fejét sem szegte
Élő embernek fia előtt.

Ha jönnek rőtszínű ritterek,
Kell gyermek, hogy ember legyen.
Fegyverre kap e tépett sereg,
Felbőg az ágyú a Szarkahegyen,

Ha csatára hívnak sípok, dobok,
Felragyogva a csatatűzben
Az én tépett szívem lobog,
Vérfoltos dzsidára tűzve.

Lobogj csak, szakadt rongy,
Zengjen a holtak éneke.
Nem lehet úr itt pokoli poronty,
Trónbitorlók gyermeke.
(S. Benedek András: Munkács)

Forrás: oszk.hu