Kárpátaljai vállalkozások: a Kárpátalja Tours

Gyakran nevezik mini Svájcnak Kárpátalját. Joggal, hiszen természeti értékei, épített öröksége, népi kultúrája és egyelőre kiaknázatlan számos más adottsága alkalmassá tennék arra, hogy felvegye a versenyt a közép-európai állammal.

Az utóbbi években láthattunk is erre egy-egy jó példát és kezdeményezést. Messze vagyunk még a céltól, de hiszem, hogy jó irányban haladunk. S még így, kicsit szegényesen, elárvulva, kihasználva is látogatók ezreit vonzza vidékünk.

Számukra nyújt egyszemélyes szolgáltatást az idegenvezetéssel foglalkozó Kárpátalja Tours vállalkozás, melynek létrehozójával és működtetőjével, Varju Zoltánnal beszélgettem.

Több mint tíz éve ismerjük egymást. Egykor tanár-diák viszonyunk mára barátsággá és munkatársi kapcsolattá érett. Zoltán, aki a honismereti vezetés mellett nevelőtanár is, született lokálpatrióta, aki éppen ezért nem tudja megunni munkáját: megszerettetni Kárpátalját az itthoniakkal és a külföldiekkel.

 

– Hol szívtad magadba a haza, Kárpátalja szeretetét?

– Mezőkaszonyban, ahol felnőttem. Csodálatos gyermekkorom volt. Mindent megkaptam, amit lehetett. Akkor, az 1990-es években még érződött a szovjet kor szelleme. Én még álltam sorban kenyérre várva. Sok gyerek volt a falunkban. Amint véget ért az iskola, szaladtunk a domboldalra játszani. Este koszosan ráncigáltak haza bennünket a szüleink.

 

– Mennyire ismerted meg gyermekként a szülőfalud történetét?

– Az áramszünetes estéken az öregek, főként nagyapám régi katonatörténeteit hallgattuk. Aztán szóba kerültek a kaszonyi legendák, helyi anekdoták. Ekkor alakult ki bennem az a készség, hogy megkeressem mindennek a magyarázatát, az eredetét.

– Hova jártál iskolába?

– A helyi általános iskola elvégzése után a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumba kerültem. Nagyon sokat jelentettek az ott eltöltött évek. Egy új világ nyílt meg előttem. Akkor ismertem meg Kárpátalját is.

 

– Már ott eldöntötted, hogy honismereti vezető leszel?

– Akkoriban még nem gondoltam erre. Azonban hozzáteszem, hogy a líceumban több előadást is tartott Popovics Béla munkácsi helytörténész. Olyan szeretettel beszélt a kárpátaljai értékekről, hogy engem is megtanított másképp szemlélni a környezetem, a hazám. Elmondhatom, hogy ő fektette le bennem az alapokat, melyekre aztán a mostani foglalkozásom épült.

– Milyen úton indultál el az érettségit követően?

– A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola földrajz–történelem szakos hallgatója lettem. Bekapcsolódtam a Hallgatói Önkormányzat tevékenységébe, s annak elnökeként a Magyar Ifjúsági Konferencia munkájában is szerepet vállaltam. Emellett a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet aktív tagja lettem.

Ezek által még inkább kinyílt előttem a világ, megismerhettem az anyaországot és az egész Kárpát-medencét.

– Mi történt veled később?

– Visszakerültem Karácsfalvára, mint líceumi nevelőtanár és osztályfőnök. Öt éven át voltam a kollégium vezetője, s a mai napig nevelőtanárként tevékenykedem egykori iskolámban.

 

– Mikor jelent meg az életedben az idegenvezetés?

– Így hozta az élet. Az utazásaim, a konferenciák során számos ismerősre, barátra tettem szert, akik el-ellátogattak Kárpátaljára. Ők kértek fel, hogy utaskísérőként menjek el velük megtekinteni egy-egy nevezetességet. Szívesen kalauzoltam őket, megosztottam velük az ismereteimet. Többen megjegyezték, hogy érdemes lenne ezzel foglalkoznom, ám én akkor még csak a tanári hivatásban gondolkodtam.

 

– Mi hozta meg a változást?

– 2013 jelentette a mérföldkövet az életemben. Egyik napról a másikra a fizetésem értéke harmadára csökkent. Kevésnek bizonyult a jövedelmem. A barátaim tömegével hagyták el Kárpátalját. Ez az út állt előttem is, vagy az, hogy maradok, de akkor szükségem van még egy munkahelyre. Végül vettem egy lapot, s két részre osztottam. Egyik oldalra felírtam a maradás, a másikra az elmenetel mellett szóló érveket. Több okom volt a maradásra. Így viszont keresnem kellett egy olyan tevékenységet, amellyel kiegészíthettem a nevelőtanári fizetésem.

– Ez volt a turizmus?

– Igen. Új terület volt ez az életemben. A magam szakállára próbálkoztam. Megvásároltam és elolvastam minden Kárpátaljával foglalkozó szakirodalmat. Ezt követően 2015-ben hivatalosan is elindítottam egy turisztikai vállalkozást.

 

– Volt egy vállalkozásod. Hogyan szereztél klienseket?

– Felkerestem azokat a személyeket és szervezeteket, akikről tudtam, hogy turistákkal foglalkoznak. Felajánlottam, hogy szívesen vezetek csoportokat.

 

– Honnan jött az első felkérésed?

– Az első csoportomat Bene akkori polgármestere, Szuhán András adta nekem. Nagyon izgultam az idegenvezetés előtt, ám sok bátorítást kaptam a vendégektől. Rá kellett jönnöm, hogy a valós idegenvezetésben nem elég a lexikális tudás, oda kell figyelni a vendég igényeire is. A kirándulás ugyanis nem történelemóra.

Egy év után éreztem azt, hogy már tudom, mire van szüksége a csoportnak, s élvezem az idegenvezetést, nem szorongok.

– Azóta sok víz lefolyt a Tiszán. Hány megbízásod volt eddig?

– 107 alkalommal vállaltam eddig csoportot.

 

– Miért jönnek Kárpátaljára az emberek?

– Egy részük az épített örökségre kíváncsi, mások bakancsos kirándulást akarnak, vagy a gasztronómia érdekli őket. Szeretem előre felmérni a csoportoknál, hogy milyen igényeik vannak, hány napot szánnak a kirándulásra. Ezek alapján tudok nekik útitervet javasolni. Ha utazási irodának dolgozom, akkor kész programot kapok. Ám még ilyenkor is igyekszem egy-egy kis pluszt becsempészni programba.

 

– Honnan jöttek eddig a vendégeid?

– Az egész Kárpát-medencéből jöttek már hozzám, Nyugat-Európa magyar diaszpórájából, Kanadából és az Amerikai Egyesült Államokból is érkezett már vendégem.

 

– Sokféle turista van? Hogyan boldogulsz velük?

– Én vagyok a szolgáltató. Igyekszem a vendégek kedvében járni. Amíg engem emberi mivoltomban nem aláznak meg, addig türelmes vagyok. Előfordult már, hogy rendre kellett utasítanom valakit.

 

– Van kedvenc tájad, helyed?

– A Vereckei-hágóra még mindig megilletődve megyek fel. A természeti szépségből a hegyeket emelném ki.

 

– Utazásaid során már túlléptél Kárpátalján…

– Szívesen kirándulok. Vonatra ülök és elmegyek Lembergbe, Kijevbe, Odesszába. Megismételhetetlen az az élmény, amikor a kupéban ülünk, szamovárban hozzák a teát és keserű csokoládéval kínálnak.

 

– Rómában is vezettél már csoportot.

– Kétszer jutottam el eddig az olasz fővárosba a líceum által. Diákokat vittünk oda. Első alkalommal turistaként mentem, másodszorra már idegenvezetőként.

 

 

– Mikor adtál nevet a vállalkozásodnak?

– Egy éve lett Kárpátalja Tours a vállalkozásom neve. Azt akartam vele kifejezni, hogy Kárpátalján tartok honismereti vezetést. A vendégeimnek is mindig elmondom, hogy szívesebben használom a honismereti vezető kifejezést, mint az idegenvezető fogalmat. Hiszen akik az anyaországból felkeresnek bennünket, nem idegenek, hanem hazajönnek. Igyekszem a nemzeti és a keresztény öntudatot is belecsempészni a mondanivalómba.

 

– Hogy látod, ez a te hivatásod?

– Nagyon szeretem Kárpátalját. A Jóisten ajándéka, hogy itthon maradhattam, s olyan munkám van, amit szeretek. Nem lehet megunni, hiszen a természet, a környezet mindig változik. A csoportok sem egyformák. El tudom képzelni, hogy a következő évtizedekben is ezzel fogok foglalkozni. Ha stabilitás lenne az országban, akkor több időt és energiát szentelnék a vállalkozásomra.

 

– Bízzunk benne, hogy így lesz! Köszönöm a beszélgetést!

Marosi Anita
Kárpátalja.ma