Legendák Kárpátalján: Ruszin és magyar

Legendák Kárpátalján című rovatunk olvasói mindeddig már számos, vidékünket övező legendával ismerkedhettek meg. Utánajártunk, hogyan jött létre szeretett hegyvonulatunk, a Kárpátok, mi úton-módon találta meg kanyargós útját sebes vizű Tisza folyónk; kiderült, hogy az ungvári várat sem kerülik el a szellemek, s hogy a munkácsi vár kútja sem csak vizet rejt; azt is tudjuk már, hogy aki örök fiatalságra vágyik, hol keresse azt, és hogy a Nereszen-hegy miért épp ezt a nevet kapta, és még sorolhatnánk a történeteket, melyekkel hétről hétre együtt ismerkedtünk. De nem csak természeti és építészeti látványosságai vannak a mondáktól övezett varázslatos Kárpátaljának: sok nemzet lakja s teszi egyedivé, sehol másutt fel nem található hangulatúvá földjét. S még mielőtt rossz szájízzel gondolnánk a népek, nemzetek között feszülő ellentétekre s konfliktusokra, gondoljunk bele, hány évig, évtizedig éltek e nemzetek békében a Kárpátok lábainál. Napjainkban, amikor zajlik az indulatkeltés, amikor csak szavak vannak, tettek azonban alig, nem árt emlékeztetni magunkat: nem véletlenül került magyar népünk ide, „ez irdatlan hegyek közé szorult katlan” szívébe. Hogy nem kell a magyarnak követnie a rossz példákat, s nem a gyűlölet visz előre, mely mindeddig csak nyomorba döntötte az útjára lépő népeket…
Hogy e gondolatok nem újkeletűek, azt jól tudom, s szívből örülök neki! Ennek örömére – s hogy végre ne csak filozofáljak itt a billentyűzet fölött –, hadd osztok meg a kedves Olvasóval egy igen értékes legendát arról, miért is került ide, egymás mellé magyar és ruszin nép, magyar és ruszin ember. Kívánom, lelje benne örömét mindenki, akihez eljut e néhány sor!

„Krisztus egyedül vándorolt a nagy országúton és egy ruszinnal találkozott…
– Te, ruszin – mondotta az Úr –, gyere el holnap hozzám dolgozni! Aranyat kapsz a munkádért. Ha szorgalmas leszel, megalapozod a szerencsédet.
A szegény ruszin örömest fogadta az ajánlatot, mert egy garas nem sok, annyi sem volt a tarsolyában.
– Kora reggel légy a falu végén, ott foglak várni – tette hozzá az Úr, és továbbvándorolt.
Ment, mendegélt, és nemsokára egy magyarral találkozott. Köszöntek egymásnak illendően.
Így szólt Krisztus:
– Te magyar, eljönnél-e hozzám holnap reggel dolgozni? Jól megfizetek érte. Nem bánod meg, ha korán ott leszel a falu végén, várni foglak!
A magyar örömmel ráállott, mert bizony neki sem volt pénze.
– Milyen munkát kapok? – kíváncsiskodott a magyar.
– Majd megtudod reggel – felelte az Úr, és szép lassan továbbment.
Leszállt az éj. Nem jött álom a ruszin szemére. Félt, hogy elalszik és nem ér oda elég korán. Elővette lyukas bocskorát és foltozni kezdte, a feleségének pedig megparancsolta, hogy főzzön puliszkát, mert munkába kell mennie. Reggelig foltozgatta bocskorát. Hajnalodni kezdett, amikor elkészült vele.
A magyar hazament, lefeküdt és jóízűen aludt. Kora reggel felébredt, kiugrott ágyából, kenyeret és szalonnát dugott a tarisznyájába, azt a botjára akasztotta, botját a vállára vette, s már indult is a falu vége felé.
Krisztus ott állott az útszéli keresztfa alatt. A magyar hozzáment, köszönt és így szólt:
– Uram, itt vagyok. Mondd meg, hogy mi munka vár rám és mi lesz a sorsom?
– Gyere velem! – felelte az Úr.
Kézen fogta a magyart, odavezette az Alföld széléhez és azt mondta:
– Ezt a vég nélküli, kövér búzatermő földet neked adom. Munkáld meg jól és bővelkedni fogsz húsban, halban és kenyérben.
Nemsokára a falu végére ért a ruszin is. Őt is a keresztfa alatt várta az Úr. Köszönt a ruszin, s kérte. hogy az Úr adja ki munkáját és ossza ki szerencséjét.
– Elkéstél, szegény ruszin. A jó szerencsét elvitte a magyar.
– Mi dolog ez? – méltatlankodott a ruszin. – Egész éjjel nem aludtam, csakhogy idejében itt legyek.
– Ügyesebb volt a magyar, mint te. Megelőzött. Elvitte a kövér búzatermő földet, de itt vannak a hegyek, azokat neked adom.
És elvezette a hegyek közé, ahol silány a föld és gyenge a termés.
Mikor eljött a tél, a magyar is, a ruszin is elégedetlenkedni kezdett. A magyar fázott, nem volt fája. A ruszin éhezett, elfogyott a kevés kenyere.
Felcihelődtek és elmentek az Úristenhez, hogy segítsen rajtuk.
Az Úristen meghallgatta panaszaikat, s imigyen határozott:
– Egymás mellé tettelek titeket, hogy együtt éljetek és segítsetek egymáson. Jegyezzétek meg jól és híven kövessétek parancsomat! Te, magyar, kenyeret adsz a ruszinnak, hogy legyen mit ennie, te meg, ruszin, fát adsz a magyarnak, hogy ne fázzon! Menjetek haza és sohase szegjétek meg parancsomat!”

(A legenda megtalálható Bonkáló Sándor: A rutének (ruszinok) című könyvében.)