Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: hitoktató

 „Megállt a hóvirág előtt. Lehajolt, nézte. Mitől ilyen a hóvirág? Mitől ilyen fehér? Mitől zöld a zöldje? Mitől búvik elő a föld alól? Ezt a Jóisten csinálja? Valaki kell csinálja mindezt, az biztos. Mert magától miképpen nőhetne ki virág a földből? Miképpen lenne madár? És ki tanítaná meg a madarakat annyi szép hangra? És ki festené meg a tollukat annyi mindenféle szép színre, a madarak tollát és a virágok szirmát és a fákat és a napsugarakat és mindent, ha nem a Jóisten?”Wass Albert így fogalmazta meg, hogy számára mit jelent a hit. Mindenki más úton, más módon jut el a hit megismeréséhez. Éppen ezért felvetődik a kérdés: lehet-e az Istenbe vetett hitet, a vallást oktatni?

Baráth Ágnes beregszászi római katolikus hitoktató, négygyermekes családanya úgy gondolja, hogy igen. Számára a hit átadása nem egyszerűen a hittankönyvek és a katekizmus bebiflázását jelenti; sokkal inkább a személyes példában és a közösség erejében látja a hithez vezető utat.

Ismerjük meg őt!

 

– Mikor kerültél kapcsolatba a hittan oktatásával?

– A gyermekkorom egy része a szovjet időre esik, amikor még nem lehetett hitoktatni Kárpátalján, így Beregszászban sem. Engem a nagymamám készített fel az elsőáldozásra. 13-14 éves voltam, amikor megtörtént a rendszerváltás, s megjelentek az első ferences szerzetesek Kárpátalján.

Beregszászban Papp Tihamér atya indította el a hitoktatást.

 

– Milyen emlékeid maradtak azokból az időkből?

– Tihamér atya hetente három alkalommal jött. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy egy-egy óráján 40–50 gyermek is részt vett.

Arra már nem emlékszem, hogy mit tanultunk, de olyan kisugárzása volt az atyának, hogy a társaimmal minden szentmiséjén ott voltunk. Tihamér atya énekkart és hittantáborokat is szervezett, emellett arra törekedett, hogy képzett hitoktatói legyenek a római katolikusoknak. Ezért teológiai iskolát indított Beregszászban, melynek a helyszínét később áttették Nagyszőlősre, majd Munkácsra. Édesanyám is részt vett a kurzuson, én is elhatároztam, hogy beiratkozom.

 

– Hány éves voltál akkor?

– 18 éves voltam, és a munkácsi tanítóképzőbe jártam. A teológiai iskola első évét még Nagyszőlősön végeztem el, majd Munkácson fejeztem be a képzést. Közben a Magyar Püspöki Kar Országos Katolikus Ifjúsági Vezetőképzője elindított egy Hajszoló nevű kétéves tanfolyamot Magyarország három városában azzal a céllal, hogy olyan fiatalokat oktassanak, akik alkalmassá válnak ifjúsági közösségek alakítására, vezetésére, illetve egyházközségi rendezvények szervezésére. Az egri képzést végeztem el, ahol nagyon sokat tanultam. Emellett cserkészkedtem is, amely később szintén sokat segített a fiatalokkal való foglalkozásban.

 

– Mikor kezdtél hitoktatni?

– 1998-ban végeztem el a tanítóképzőt, s a következő évben már hitoktattam Beregszászban. Eleinte csak heti egy órát tartottam a plébánián. Azóta egy-egy év kihagyással – amikor a gyermekeink születtek – folyamatosan hitoktatok.

Az első években csak az alsó iskolás gyermekekkel foglalkoztam. Néhány évvel ezelőtt az akkori plébánosunk, Michels Antal atya felkért, hogy legyek főállású hitoktató, valamint koordináljam a beregszászi római katolikus hitoktatók munkáját.

 

– Elvállaltad a megbízást?

– Akkoriban napközis tanítóként dolgoztam, s nem igazán szerettem azt a munkát. Ezért szívesen elfogadtam az ajánlatot.

– Mivel járt ez a megbízás?

– Gőzerővel vetettem bele magam a munkába.Elkezdtük a hitoktatást az óvodákban is, több iskolai hittanos foglalkozást tartottunk. Emellett hittantáborokat, kirándulásokat, templomi fellépéseket, szerepeket, elsőáldozási felkészítést szerveztünk.

 

– Hogyan hatott rád a hitoktatás?

– Tanítás közben én is sokat formálódtam. Rájöttem, hogy nem maga az oktatás a legfontosabb, hanem az, hogy olyan közösséget hozzak létre a gyermekekből, akik szeretik az Istent és szívesen járnak templomba. Az órákon nemcsak a tananyagot vesszük át, hanem a mindennapi problémákról, a hittanosokat foglalkoztató kérdésekről is beszélgetünk. Azért hadd dicsekedjem el vele, hogy a legutóbbi egyházmegyei hittanversenyen elsők lettünk.

Ahhoz, hogy jó hitoktató legyek, nekem is szükségem van arra, hogy képezzem magam. Az utóbbi időben sajnos nem volt erre lehetőségem, pedig nekem is szükségem van arra, hogy teológiailag és lelkileg is fejlődjek.

 

– Hogyan hatott a beregszászi közösségre a hatékonyabb hitoktatás?

– Most úgy látom, hogy több gyermek van vasárnaponként a templomban. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert többet foglalkozunk a gyerekekkel.

Lehet, hogy eleinte az én kedvemért mennek el a szertartásra a hittanosaim, de aztán ez megváltozik, és a közösség, a hit lesz az, ami motiválja őket.

– Mennyi időt vesz igénybe a hitoktatói tevékenység?

– Ez nem olyan munka, amelyet előírt munkaidőben végez az ember. Már többször előfordult, hogy a gyerekek szerettek volna megnézni egy filmet, ezért kerestünk egy olyan időpontot, amikor mindenki ráért, és levetíttettük a filmet. Amikor főállású hitoktató lettem, nem néztem az időt, minden energiámat a hitoktatásba fektettem. Idővel megértettem, hogy ez sem helyes, hiszen családom is van, akik szintén igénylik a törődésemet.

 

– A családban hogyan élitek meg a hitet?

– Vallásos család vagyunk, az sohasem volt kérdés, hogy minden vasárnap részt vegyünk a szentmisén. A napot minden este közös imádsággal zárja le a család.

A két nagyobb gyermekünk most hozzám jár hittanra. Meg szoktam kérdezni őket, hogy hogyan sikerült a hittanóra. Azt mondják, hogy jó volt, néha jelzik, hogy kicsit sokat beszéltem. Úgy látom, hogy a gyerekeink szeretnek közösségben lenni.

 

– Milyen feladat jut a hit kialakításában a szülőnek?

– Nagyon nagy szerepe van a szülőknek is abban, hogy a gyermekük hite folyamatosan fejlődjön. Amikor az elsőáldozóknak tartok felkészítést, általában felismerem azokat a gyerekeket, akik később elhanyagolják majd a templomlátogatást, és kiesnek a közösségből. Ennek ellenére támogatom őket abban, hogy elsőáldozók legyenek, hiszen így bármikor visszatérhetnek a templomba és a közösségükbe.

A gyerekek tesznek is egy fogadalmat az elsőáldozáskor, hogy hűségesen jönnek majd templomba. Ezt számon is szoktam kérni a hanyagabb tanítványaimon. Van, aki emiatt szégyell velem találkozni.

 

– Milyen hitoktatónak tartod magad?

– Sokszor felmerül bennem a kétely, hogy jól látom-e el a feladatomat. Azonban ilyenkor eszembe jut egy gondolat, amelyet egyszer hallottam. Nem emlékszem pontosan a szövegre, de a mondanivalója az volt, hogy „nem azért választottak ki erre feladatra, mert alkalmas vagy rá, hanem alkalmassá kell válnod erre a feladatra, mert kiválasztottak. A Jóistennek dolgozom, a munkámért járót is csak tőle várom.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma