Nagycsaládok Kárpátalján: az Imszticsei család

Nemrég a Nagyszőlősi járásban, Batáron jártam, ahol a helyi görögkatolikus közösség templombúcsúján vettem részt. Az ünnepséget követő ebéden találkoztam a főzésben és tálalásban segédkező háromgyermekes édesanyával, Imszticsei Valériával. Ő szívesen elvállalta, hogy bemutatja nekünk a családját.

 

− Azt már elmondtad nekem, hogy három leány édesanyja vagy. Mit tudhatunk még rólad?

− Batáron születtem, azonban négy és fél éves koromban a családunk munkavállalás céljából átköltözött az Ukrajna közepén lévő Poltava megyébe. Ott éltem tíz éven át a szüleimmel és a négy testvéremmel. Amikor elérkezett az ideje, hogy személyi igazolványom legyen, haza kellett jönnöm Batárra, mert itt volt a hivatalos lakcímem. Akkor úgy döntöttem, hogy maradok, nem megyek vissza Poltavába, ahol sokkal rosszabb körülmények között éltem, mint Kárpátalján.

 

− Batáron ismerted meg a párodat?

− Igen. István a nagyszüleim szomszédságában lakott. Nyolc évvel idősebb nálam. Gyermekkoromból nem emlékszem rá, felnőttként találkoztunk. Sokat segített nagyapámnak, így ismerkedtünk meg. István villanyszerelőnek tanult, de sohasem dolgozott a szakmájában. Fiatal korától külföldi építkezéseken dolgozott. Rövid udvarlás után, 2000-ben össze is házasodtunk.

 

− Mikor születtek meg a gyermekeitek?

− A legnagyobb lányunk, Violetta 2000-ben jött a világra, őt Henrietta követte 2002-ben, majd Johannával bővült a család 2005-ban.

 

− Nagycsaládot terveztetek?

− Tulajdonképpen nálunk ez hagyomány. Három lánytestvérem van, mindegyikük családjában három vagy négy gyermek nevelkedik. Egyedül a fiútestvérem nem nősült még meg. Mindezek ellenére mi nem terveztünk harmadik gyermeket. Először kicsit meg is ijedtünk, amikor megtudtuk, hogy babát várunk, hiszen a két nagyobb lányunk is meglehetősen kicsi volt még. Ugyanakkor nem volt kérdés, hogy vállaljuk a harmadik gyermeket.

 

− Mesélj a lányokról!

− Violetta tizenhat éves. Batáron végezte el az elemi iskola négy osztályát, majd a Nevetlenfalui Középiskola tanulója lett. Ezt követően felvételizett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete óvodapedagógia szakára. Bejutott az intézménybe, most ott tanul. Az iskola kollégiumában lakik. Nem könnyű a tanulás, a délutáni órákra gyakran elfárad. Henrietta lányunk nyolcadikos a nevetlenfalui iskolában. Ő is a szakképzőbe készül, ám még nem választott szakirányt. Johanna hatodik osztályos, neki még egészen máson jár az esze. Nagyon szereti az állatokat, rendszeresen megeteti őket, kitakarítja az ólakat, sőt a kecskét meg is feji. A kecske mellett nyulakat és szárnyas jószágot is tartunk.

 

− A párod most mivel foglalkozik?

− Még mindig anyaországi építkezéseken dolgozik. Jelenleg itthon van, hogy segítsen az őszi betakarításban, de nemsokára visszautazik Budapestre, hogy ismét munkába álljon.

 

− Kinek a segítségére számíthatsz, amikor ő nincs veletek?

− Csak magamra és a gyerekekre támaszkodhatok. A szüleim már meghaltak. Két lánytestvérem itt lakik a szomszédságban, de mindenki rohan a saját teendője után, csak keveset találkozunk. A lányainkat önállóságra neveltük, ők segítenek a takarításban, a főzésben, az állatok gondozásában.

 

− Te mivel foglalkozol?

− A batári Tüzes Farmergazdaságban dolgozom. Többnyire a húsfeldolgozó üzemben vagyok, ahol a mangalica- és szürkemarhakolbászok készülnek. Emellett besegítek a farm degusztáló házában, a konyhán és a felszolgálásban.

 

− Hogyan tudtok kikapcsolódni?

− Erre nincs lehetőségünk, a munka lefoglal bennünket. A férjem kéthetente tud hazajönni Magyarországról, olyankor két-három napot tölt itthon.

 

− A családfő külföldön dolgozik, nem gondoltatok arra, hogy ti is kövessétek őt?

− Egyszer régen felvetődött, hogy Magyarországon éljünk, azonban Kárpátalján maradtunk. Itt járnak a gyerekek iskolába, itt van a házunk és az otthonunk.

 

− Köszönöm, hogy bemutattad a családot! Isten tartson meg benneteket erőben, egészségben!

 

 Marosi Anita

Kárpátalja.ma