Ma este kiderül ki lesz A Dal 2018 döntőjének győztese
Pápai Joci, A Dal tavalyi győztese, a Magna Cum Laude és Ferenczi György is fellép szombat este A Dal 2018 színpadán.
Pápai Joci, A Dal tavalyi győztese, a Magna Cum Laude és Ferenczi György is fellép szombat este A Dal 2018 színpadán.
A második elődöntővel folytatódik A Dal 2018: szombaton 20 óra 30 perctől a Duna Televízióban és a Duna World csatornán kilenc produkciót láthatnak a nézők – közölte az MTVA Sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.
Szőke Nikoletta, Kökény Attila és Szakcsi Lakatos Róbert triója nyerte A Dal 2018 harmadik válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Horváth Tamás, a Maszkura és a Tücsökraj, a Ham ko Ham, valamint Horváth Cintia és Balogh Tomi duója, a nézők szavazataival Gulyás Roland jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.
Ma este rendezik A Dal 2018 harmadik válogatóját: a Duna Televízióban 20 óra 30 perctől élőben látható showműsorból hatan jutnak tovább az elődöntőbe.
Szombaton indul A Dal 2018: a közmédia dalválasztó showjának első adásában tíz előadó lesz látható és hallható élőben a Duna televízióban.
Bemutatták A Dal 2018 harminc elődöntős produkcióját szerdán a budapesti Akvárium Klubban. A dalválasztó show-t immár hetedik alkalommal rendezi meg a közmédia.
A közmédia idén is keresi Magyarország dalát, azt a művet, amely megmozgatja az egész országot. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap nyilvánosságra hozta az idei pályázati feltételeket, amelyek alapján az előadók nevezhetik műveiket a hazai dalválasztó műsor hetedik évadában való megmérettetésre.
End of content
End of content