Ma este kiderül ki lesz A Dal 2018 döntőjének győztese

Pápai Joci, A Dal tavalyi győztese, a Magna Cum Laude és Ferenczi György is fellép szombat este A Dal 2018 színpadán.

Elérkezett A Dal 2018 döntője. Ma este kiderül, kié lesz Magyarország legjobb dala, ki képviselheti Magyarországot májusban az Eurovíziós Dalfesztiválon Lisszabonban. A mindent eldöntő est izgalmas produkciókat ígér a Duna Televízióban és a Duna World csatornán 20.30 órakor látható dalválasztó show-műsorban. A fellépők kulisszatitkokat is elárultak a felkészülésről.

„Egy számunkra kedves dalt fogunk játszani Ferenczi Gyurival. Ez már önmagában egy ajándék nekünk, hiszen nagyon szeretjük a munkásságát. Közös örömzenélés lesz a színpadon, jó érzés Gyuri barátunkkal muzsikálni. Gyuri pengeti a hegedűt, ami plusz ízt ad a dalnak” – mondta Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere, aki A Dal 2018 zsűrijének is tagja.

„Ettől a közös produkciótól családias, felszabadult, közvetlen hangulatra, vidámságra számíthatnak a nézők. Úgy érzem, kiválóan sikerült a felkészülés. Egyébként is szeretünk együtt muzsikálni” – árulta el a közös produkcióról Ferenczi György szájharmonika-művész, énekes, zenész.