Négymillió eurós lengyel segélyszállítmányt kapott Ukrajna
A segélycsomag többek között oltóanyagokat, orvosi és védőfelszereléseket tartalmaz.
A segélycsomag többek között oltóanyagokat, orvosi és védőfelszereléseket tartalmaz.
Ezúttal 100 tanszerekkel megtöltött iskolatáskát és 100 000 maszkot hozott a Magyar Református Szeretetszolgálat.
A felszerelés összértéke 43 600 hrivnya.
Az adományt május 19-én adták át.
Az intézmény ezzel próbálja segíteni a koronavírus-járvány leküzdését.
A kárpátaljai Vöröskereszt tíz számítógépet, egy nyomtatót és egy projektort vehetett át.
A vetőmagadományok összértéke mintegy 5 millió forint.
Egy minimális összeget, egy kenyér árát kérek az emberektől a szerednyei kórház megsegítésére.
A helyi alapszervezet minden évben igyekszik valamilyen jó ügy mögé állni.
A három darab notebookot és a főkonzulátus munkatársainak pénzadományát Buhajla József ungvári főkonzul adta át.
End of content
End of content