„Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – Kárpátaljai segítség Erdélynek
Adva van egy kicsiny erdélyi falu, egy apró, de lelkes református gyülekezet, és egy teljesen üres, kifosztott templom.
Adva van egy kicsiny erdélyi falu, egy apró, de lelkes református gyülekezet, és egy teljesen üres, kifosztott templom.
Harminckétmillió forinttal támogatja a magyar katolikus egyház a kárpátaljai magyarokat – hangzott el a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az Erdélyi Református Egyházkerület szeptemberben kiküldött felhívására több mint 34 ezer eurót gyűjtöttek össze az elmúlt hónapokban az Erdélyi Református Egyházkerület 15 egyházmegyéjében.
Jelentős támogatásban részesült a Péterfalvi Református Líceum (PRL) és a Nagyszőlősi Járási Kórház (NJK) december 1-jén magyarországi adományozók jóvoltából.
Hétfőn indul a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) első segélyszállító kamionja Kárpátaljára. A kamion 55 vegyes tüzelésű kazánt szállít.
Kárpátaljai közösségek támogatására indítanak gyűjtést a karitatív szervezetek, hogy az ott élőknek a téli időszakban segítséget nyújthassanak – jelentette be szerdán Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A rafajnaújfalui református templom felújítására fordítják az idei dunántúli Református Egyházi Napok (REND) záró istentiszteletének perselypénzét – olvasható a Dunántúli Református Egyházkerület honlapján.
Csaknem kétmillió forint értékű tanszeradományt gyűjtöttek össze az Emberi Erőforrás Minisztériumának (Emmi) dolgozói az Ökumenikus Segélyszervezet Tanévkezdés együtt! elnevezésű jótékonysági programja javára. A felajánlást a szervezet pénteken vette át a minisztérium Akadémia utcai székházában.
45 ezer hrivnya értékben gyűjtött a Máramaros–Ugocsai Református Egyházmegye a Kelet-Ukrajnában bajba jutott lakosság támogatására.
Magyarország Beregszászi Konzulátusának jóvoltából a Kisebbségkutatás legújabb számával, a Hungarian Review történelmi, illetve a Nagyvilág világirodalmi folyóirattal gazdagodott június 18-án a beregszászi főiskola Apáczai Csere János Könyvtárának folyóirat-olvasó részlege.
End of content
End of content