adomány

  • Schmitt Pál-adomány

    Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének adományából a KMKSZ és a Verecke Alapítvány közreműködésével a tavalyi évben is számos kárpátaljai magyar intézmény fejlesztése valósulhatott meg, a támogatás egyben jelentősen hozzájárult több kulturális és sportrendezvény megszervezéséhez is. Az alábbiakban az Ungvári, Munkácsi és Nagyszőlősi járásokban megvalósult pályázatokról számolunk be.

  • Adomány a Beregszászi 4. Számú Óvodának

    Kisebb összegű pénzadományt kapott a Beregszászi 4. Számú Óvoda március végén Magyarországról. Az adományozóknak ez esetben nem volt meghatározott céljuk, mindössze segíteni szerettek volna a kárpátaljaiak helyzetén.

  • Koordinált felhasználás, széles társadalmi kontroll

    A helyi települési képviselettel rendelkező kárpátaljai magyar szervezetek, a történelmi egyházak és azok karitatív szervezeteinek vezetői egyeztettek Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a magyarországi önkormányzati támogatások koordináltabb elosztása és felhasználása ügyében. A megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy a helyi közösségek, önkormányzat, civil szféra és az egyházak közreműködésével kell ezen adományokat felhasználni, hogy…

  • Támogatásban részesítette az Ökumenikus Segélyszervezet a beregszászi időseket

    Közel kétmillió forint értékű adományt oszt szét Beregszászban április 22-én az Ökumenikus Segélyszervezet. Az időseknek szánt élelmiszert, illetve tisztálkodási és tisztítószereket tartalmazó 300 csomagot Belényi Dániel, a segélyszervezet munkatársa hozta el a szervezet beregszászi központjába, az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központba. Az Ökumenikus Segélyszervezet összesen tíz ukrajnai régiót támogat, a következő napokban Ivano-Frankivszkban és…

End of content

End of content