Adomány a Beregszászi 4. Számú Óvodának

Kisebb összegű pénzadományt kapott a Beregszászi 4. Számú Óvoda március végén Magyarországról. Az adományozóknak ez esetben nem volt meghatározott céljuk, mindössze segíteni szerettek volna a kárpátaljaiak helyzetén.
Helyi közvetítőkön keresztül került a kisebb pénzösszeg az óvodához. Az intézmény infrastrukturális fejlesztésre fordította az adományt, ugyanis az udvari játékok elég rossz állapotban voltak. Még a Szovjetunióban épült vasszerkezeteken játszottak a gyerekek. Így az intézmény vezetője és pedagógusai úgy döntöttek, hogy új játékszerrel gazdagítják az udvart: egy csúszdát kaptak az apróságok. A kapott támogatás nem volt elegendő a szerkezet megépítésére, melyet a helyi mesterek készítettek, a szülők pótolták ki a hiányzó részt.
Az új csúszdát a múlt héten avatták fel az óvodások, s azóta a hatvan apróságnak kedvenc játékává vált.
A szülők és az óvoda nevelői mindenképen hasznosnak találják az olyan felajánlást, mely elsősorban a gyermekek fejlesztését segítő programokat (s az ahhoz szükséges eszközbeszerzést) támogatja, hiszen ez nem egy rövid időre szól, hanem több generációnak adhat majd élvezetes és hasznos időtöltést.

Gál Adél
Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →