Az anyai szív Isten tükrében
Ahogyan egy anya magához öleli a gyermekét, úgy ölel át minket Isten.
Ahogyan egy anya magához öleli a gyermekét, úgy ölel át minket Isten.
Barta-Nyíri Noémi írása a TeSó blogon.
Mindkét nagyanyám rossz anya volt. De anyák voltak.
Az 52 éves áldozat értesítette a rendőrséget.
A nap verse.
A bögrét két kezébe fogta,úgy estefelé egy vasárnapcsöndesen elmosolyodotts ült egy kicsit a félhomályban – – Kis lábaskában hazahoztakegyelmeséktől vacsoráját,lefeküdtünk és eltünődtem,hogy ők egész fazékkal esznek – – Anyám volt, apró, korán meghalt,mert a mosónők korán halnak,a cipeléstől reszket lábukés fejük fáj a vasalástól – – S mert hegyvidéknek ott a szennyes!Idegnyugtató felhőjátéka gőz s…
Milyen szerepe van az első anyai ölelésnek?
A perecsenyi rendőrségen egy édesanya jelentette, hogy az erdőben eltűnt a kislánya – tette közzé a PMG hírügynökség július harmadikán.
Nem tud úgy szeretni a világon senki, mint az édesanyám tud engem szeretni. Akármit kivántam megtette egy szóra, még a csillagot is reám rakta volna.
Körülbelül két évvel ezelőtt munkahelyet váltottam. Elkezdetem dolgozni egy teljesen új, számomra eddig ismeretlen és minden eddiginél nagyobb kihívásokkal teli munkahelyen: anya lettem. Ez a két szó teljes pálfordulást jelentett az életemben.
End of content
End of content