Magyarország a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készül augusztus 20-án
Idén minden eddiginél több, harmincezer pirotechnikai terméket fognak felhasználni.
Idén minden eddiginél több, harmincezer pirotechnikai terméket fognak felhasználni.
Augusztus 20-a az államalapító Szent István ünnepe. Magyarországon és az elcsatolt területeken egyaránt megemlékeznek első királyunknak a magyar állam megszilárdításáért folytatott tevékenységéről. Felvidék-szerte számos településen már a hétvégén emlékeztek Szent István királyunkra és az államalapításra.
Csak azok a nemzetek maradnak meg, állnak ellen a történelem viharainak, amelyek képesek önállóságukat és szabadságukat megőrizni – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol beszédet mondott a nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen.
Országunknak szent királya, Így emlékezünk Istvánra, Ki államot alapított, Istenhitre megtanított. Óh, mennyi gond tépte, marta, Hogy a népét egyben tartsa. Törvénykönyve rögzítette, Mint helyes a magyar tette. Égi anyánkat felkérte, Legyen hazánk védelmére…
A járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz – jelentette be a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A Szent Istvánra való emlékezés hagyományának része az augusztus 20-ai tűzijáték, mely ma már szerte az országban megrendezésre kerül, számos programmal kiegészülve.
Mást jelent ma a biztonság, mint akár csak egy évtizede: ismét védenünk kell határainkat, meg kell védenünk azt a független, szabad és európai országot, amelyet Szent István óta magyarok millióinak áldozata, jelleme és munkája formált – mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap, államalapító Szent István király ünnepén Budapesten, a Kossuth Lajos téren tartott tisztavatáson.
Kárpátalja-szerte több helyszínen emlékezett meg szombaton az ukrajnai megye magyarsága államalapító Szent Istvánról, a központi ünnepséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ)hagyományosan a Técsőhöz közeli Aknaszlatinán tartotta, a rendezvényen magyar állami kitüntetéseket adtak át kárpátaljai magyar pedagógusoknak.
Áder János köztársasági elnök arra intette az augusztus 20-ai katonai tisztavatás részvevőit, hogy legyenek büszkék magyarságukra, a magyarok eredményeire, a magyar találmányokra és a magyarok találékonyságára.
Augusztus 20-ára a közmédia gazdag műsorválasztékkal készül. Az ünnepi palettán helyszíni közvetítések, vallási műsorok és igényes filmek szerepelnek.
End of content
End of content