Felmentette a belügyminisztert az ukrán parlament
291 képviselő szavazott a döntés mellett.
291 képviselő szavazott a döntés mellett.
Az államhatalom jelenlegi álláspontja nem a diktatúra felé vezető utat, hanem a „szigorú demokráciát” demonstrálja – jelentette ki Arszen Avakov belügyminiszter kedden egy médiainterjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál. A belügyminiszter a Vendégségben Dmitrij Gordonnál című műsorban nyilatkozva elmondta, hogy az ukrán kormánynak a donbászi helyzettel és a Medvedcsuk ellen foganatosított legutóbbi lépései a stratégia…
A belügyminiszter reagált a kárpátaljai magyarságot ért múlt heti beregszászi fenyegetésre.
A belügyminiszter egy csütörtöki tévéműsorban sürgette, hogy mielőbb vezessenek be teljes zárlatot három-négy hétre az országban.
Az ukrán belügyminiszter bejelentette, hogy péntektől leáll a légi- és a vasútforgalom – írta március 26-án a PMG hírügynökség.
End of content
End of content