Felújított görögkatolikus óvoda szentelése Batáron
Szentelő ünnepséget tartottak június 11-én a nemrég felújított batári Szent Mihály Görögkatolikus Óvodában.
Szentelő ünnepséget tartottak június 11-én a nemrég felújított batári Szent Mihály Görögkatolikus Óvodában.
Nemrég a Nagyszőlősi járásban, Batáron jártam, ahol a helyi görögkatolikus közösség templombúcsúján vettem részt. Az ünnepséget követő ebéden találkoztam a főzésben és tálalásban segédkező háromgyermekes édesanyával, Imszticsei Valériával. Ő szívesen elvállalta, hogy bemutatja nekünk a családját.
Egy-egy kimagasló tehetséggel vagy sokoldalú egyéniséggel való találkozás után gyakran elgondolkodom azon, hogy vajon honnan ered mindez bennük. A gének? Az emberfeletti akarat? A rengeteg tanulás és gyakorlás? Mi az, amitől ők másabbak, s kiemelkednek a társaik közül?
Június 14-én második alkalommal szervezett gyereknapot a község fiataljai s minden érdeklődő számára a Batári Görögkatolikus Egyházközség.
Sohasem volt könnyű, de az utóbbi években még inkább hálátlan és megterhelő feladat állami költségvetésű intézményt vezetni Kárpátalján, legyen szó óvodáról, iskoláról vagy orvosi rendelőről.
„És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét.” (1 Ján 4, 16) Ezek a sorok álltak Lődár Jenő és Andrea (az ismerősöknek csak Zsenya és Andika) esküvői meghívóján hat évvel ezelőtt. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán: a fiatal pár túl van egy papszentelésen, két költözésen és három apró csemetéjét nevelgeti.
Tegnap a Kárpátalja anno rovatba egy több mint 40 éves képet tettem fel, melyen a tiszabökényi görögkatolikusok pászkaszentelése látható. Egy hasonló fotót választottam a Kárpátalja ma sorozatba, mely két napja készült, s a Tiszabökénytől néhány kilométerrel arrébb fekvő Batár görögkatolikus templomának udvarát, s a húsvéti eledel megszentelését mutatja be.
Jótékonysági céllal szervezett farsangi bált február 7-én a Batári Görögkatolikus Egyházközség, a helyi könyvtár, óvoda, iskola, kultúrház és a KMKSZ-alapszervezet közreműködésével. A rendezvény a belépőjegyek, tombolaszelvények megvásárlásával a kultúrház felújítását hivatott szolgálni.
Az egykori Ugocsa vármegye déli részén, Nagyszőlőstől 23 kilométerre fekszik Batár, mely az utóbbi évtizedben nemcsak közismerten rossz útjairól, hanem a településen folyó mangalicatenyésztésről és lekvárfőzésről is híres.
Kárpátalja négy magyar görögkatolikus egyházközsége – Batár, Tiszabökény, Karácsfalva és Salánk – tartotta templombúcsúját november 8-án, Szent Mihály és Gábor főangyalok és az összes mennyei erők ünnepén.
End of content
End of content