Nagycsaládok Kárpátalján: a Lődár család

Szerző: | 2015.05.30., 18:52 | Nagycsaládosok Kárpátalján

„És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét.” (1 Ján 4, 16) Ezek a sorok álltak Lődár Jenő és Andrea (az ismerősöknek csak Zsenya és Andika) esküvői meghívóján hat évvel ezelőtt. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán: a fiatal pár túl van egy papszentelésen, két költözésen és három apró csemetéjét nevelgeti.

Batári otthonukban beszélgettem velük a megismerkedésükről, a fiatal házasok mindennapjairól, a papcsaládos életmódról és a gyermeknevelésről.

Ismerjük meg őket!

 

– Honnan származtok?

Zsenya: – Mátyfalvinak mondom magam, noha életem első néhány évét Alsóveresmarton töltöttem, ahonnan édesanyám származik. Négyéves koromban költöztünk át Mátyfalvára. Egyszerre tanultunk meg az édesanyámmal magyarul.

Egyszerű családból származom: édesapám először villanyszerelőként, majd asztalosként dolgozott. Édesanyám bolti eladó volt, illetve a rendszerváltást követő munkanélküliség idején alkalmi munkákat vállalt. Egy húgom van, aki Budapesten él a férjével és négy gyermekükkel.

 

– Mikor kerültél közel a görögkatolikus egyházhoz?

Zsenya: – Gyermekkoromban ismerkedtem meg a Jóistennel, a hittel és a görögkatolikus vallással. A szüleim nem jártak templomba, de az apai nagyapám – aki az egyházközség kántora volt – többször magával vitt a szertartásokra.

 

Tamás

Tamás

– Hova jártál iskolába?

Zsenya: – A helyi általános iskolába jártam, majd Nagyszőlősön a Politechnikumban folytattam a tanulmányaimat villanyszerelő szakon. Már akkoriban is sokat gondoltam arra, hogy a papi hivatást választom. Az is megfordult a fejemben, hogy a nagyszőlősi iskola helyett egy magyarországi egyházi gimnáziumba felvételizem.

Azonban az akkori parókusom, Orosz István azt tanácsolta, hogy maradjak Kárpátalján, s fejezzem be itt a középiskolát, így jobban megismerhetem az itt élők mentalitását, kultúráját. Hallgattam rá. A középiskola után felvételiztem nyíregyházi a görögkatolikus teológiára, s hét éven át tanultam a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola falai között.

 

– Andika, te is mesélj magadról!

Andika: – Makkosjánosiból származom, de a dnyipropetrovszki területen lévő Dnyiprodzerzsinszk városában születtem. Kéthetes koromban repülővel hoztak haza. Egyke vagyok, édesapám eladóként, édesanyám könyvelőként dolgozott. A faluban jártam általános iskolába, majd a szüleim beírattak a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumba. Ennek utólag is nagyon örülök, sokat köszönhetek a középiskolámnak. Az érettségit követően a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem–földrajz szakán folytattam a tanulmányaimat.

 

– Te is görögkatolikus vallású vagy?

Andika: – Igen. Vallásos családból származom. A Jóistenről kialakított képemben nagy szerepe volt a nagymamámnak, illetve a néhai parókusomnak, Berecz Lászlónak, aki öt éven át nálunk lakott.

 

– Mikor ismerkedtetek meg Zsenyával?

Andika: – Utólag kiderült, hogy többször is találkoztunk a nyári hittantáborok alatt, csak valahogy elmentünk egymás mellett. Aztán egy féléven át együtt dolgoztunk Karácsfalván a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban. Zsenya nevelőtanár volt a kollégiumban, én pedig földrajzot és történelmet tanítottam a diákoknak.

 

Balázs

Balázs

– Milyen volt a kapcsolatotok?

Andika: – Nem igazán kedveltem őt. Már a tanév utolsó hónapjában voltunk, amikor Zsenya beszélgetést kezdeményezett velem. Aztán többször is elhívott hasonló célból. Nem is értettem, hogy mit akar tőlem. A nagymamám azt mondta nekem, hogy abból még nem lehet baj, ha beszélgetek Zsenyával. Az egyik kedvenc témánk A kis herceg volt, s ahogy a történetben a róka és a kis herceg, mi is egyre közelebb kerültünk egymáshoz.

 

– Ezek szerint a nagymamád jó tanácsot adott.

Andika: – Azért nem volt ilyen egyszerű a dolog. Már három hónapja beszélgettünk Zsenyával, s nekem döntenem kellett, hogy ez csak barátság marad, vagy szerelem lesz. 25 éves voltam akkor, épp munkát kaptam a beregszászi főiskolán. Az is megrémített, hogy Zsenya kispap. Abban az évben, augusztusban részt vettem a máriapócsi gyalogos zarándoklaton, s a Szűz Anyához imádkoztam segítségért.

 

– Hogy döntöttél?

Andika: – Egy év múlva már a felesége voltam Zsenyának. Azonban ez sem ment olyan egyszerűen: egy hónappal az esküvőnk előtt volt egy komoly hasüregi műtétem. Ezután nagyon féltem attól, hogy nem lehetek édesanya. Meg is mondtam Zsenyának, hogy inkább ne vegyen feleségül, mert lehet, hogy nem szülhetek neki gyermeket.

 

– Zsenya, te mit válaszoltál erre?

Zsenya: – Elvettem feleségül. Nem emlékszem mit mondtam neki. Sokkal jobban bíztam és bízom abban, hogy a Jóisten megoldja a gondjainkat akkor is, amikor emberként már nincs rájuk megoldásunk.

Andika: – Az esküvő előtt ez egy igazi lelkigyakorlat volt. A családom mellett Zsenya is sokat gondoskodott rólam a kórházban és utána otthon. Végül minden rendben lett. 2009 nyarán összeházasodtunk.

 

Balázs és Tamás

Balázs és Tamás

– Hogy képzeltétek el a papcsaládos életet?

Andika: – Én nagyon féltem az egésztől. Jöttek a sztereotípiák: „sok gyereket kell majd szülnöd”, „csak azért mentél hozzá, hogy papné legyél, ő meg azért vett el, hogy pap legyen” stb. Igazából nekem – ahogy a nők többségének – nagyon fontos volt, hogy biztonságban érezzem magam. Emellett szerelmes voltam/vagyok, így sokkal könnyebb volt minden. Zsenya egyszer azt mondta, hogy mi madarak leszünk, s vándorolni fogunk.

 

– Hol volt az első „fészketek”?

Zsenya: – Mezőgecsébe helyeztek bennünket, illetve én láttam el a nagymuzsalyi és a borzsovai híveket is. Egy papcsalád életében mindig meghatározó az első egyházközség. Hálásak vagyunk a mezőgecseieknek, hogy elnézték a hibáinkat, hagyták, hogy fejlődjünk és segítették a munkánkat. Szívesen gondolok vissza azokra az évekre.

 

– Mezőgecsében született meg az első két gyermeketek is…

Andika: – Tamás 2010 novemberében, Balázs 18 hónap múlva, 2012 májusában jött a világra.

 

– Így terveztétek?

Andika: – Tamás tervezett gyermek volt, Balázs nem. Meg is ijedtem, s eleinte nem tudtam örülni a várandósságnak. Most már másképp látom. Nagyon örülünk Balázsnak, ő egy igazi egyéniség, nem is tudnám nélküle elképzelni az életünket.

 

– Beszélgettetek arról, hogy hány gyermeket vállalnátok szívesen?

Zsenya: – Konkrétan sohasem fogalmaztuk meg.

Andika: – A két fiú után szerettünk volna egy kislányt is. Sikerült: Emma lányunk 2015 februárjában jött a világra.

 

Emma, Tamás és Balázs

Emma, Tamás és Balázs

– Hogyan fogadta a család, hogy ilyen rövid időn belül három gyermekeekt lett?

Andika: – A két fiú után ők is örültek Emmának. Zsenya oldaláról már megszokták a sok unokát, hiszen a testvérének négy gyermeke van. Azonban az én szüleim sem ijedtek meg az újabb gyermekáldástól. Ugyanakkor nem tudom, hogy fogadnák egy újabb baba érkezését. Sokszor azt tapasztalom, hogy egy-két-három gyermeket még csak-csak elfogadnak az emberek, de aki ettől többet vállal, azt bolondnak tekintik. Hajlamosak a nagycsaládban csak a nehézségeket látni.

 

– Nektek mi jelentett nehézséget?

Andika – Balázs születése után volt egy nehezebb időszak, hiszen a 18 hónap korkülönbség miatt egyszerre volt két kicsi gyermekünk. Emma születésekor Balázs már majdnem három, Tamás pedig négy és fél éves volt, ezért könnyebben vettük az akadályokat.

Zsenya: – Balázs születése után azért is volt nagyobb teher rajtunk, mert akkoriban költöztünk át Mezőgecséből Batárra. Időre volt szükségünk ahhoz, hogy megszokjuk az új családtagot és megismerjük az egyházközséget.

Andika: – Emellett akkoriban vette át Zsenya a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) vezetését, ami rengeteg munkával járt. Sokszor nehezen viseltem, hogy míg én két gyermekkel otthon vagyok, addig ő a fiataloknak szervez programokat. Ezért többször is vele tartottunk a fiúkkal.

 

– Két éve éltek Batáron. Hogy érzitek itt magatokat?

Zsenya: – Eleinte nem értettük, hogy miért kellett Batárra költöznünk. Azonban a Gondviselő így intézte, s hisszük, hogy célja van az ittlétünknek.

Andika: – Kezdjük megszeretni Batárt.

Zsenya: – A gyerekek nem emlékeznek Mezőgecsére, ők Batárt tekintik a szülőfalujuknak.

 

Állatkertben a család

Állatkertben a család

– A fiúk a helyi görögkatolikus óvodába járnak.

Zsenya: – Batáron a görögkatolikus egyház működteti az óvodát, amely közvetlenül a parókia mellett van. Első ránézésre ez is egy ugyanolyan óvoda, mint a többi, ugyanakkor érezhető benne a Jóisten felé való figyelem. A gyerekeket gyakran áthozzák a szertartások egy részére, elvisszük az óvodába a szentelményeket (búzát, gyertyát stb.). Úgy gondolom, hogy a hit szempontjából meghatározó ez az időszak a gyermekek életében.

Andika: – Így a gyerekek láthatják, hogy a pap is egy apuka, aki elviszi az óvodába a fiait.

 

– Itthon hogyan viselkednek a fiúk?

Andika: – Zajos a ház, ha itthon vannak. Élvezem a csendet, amikor elmennek az óvodába. Emma nagyon kiegyensúlyozott baba, egy tünemény. Mindenkinek ilyen gyermeket kívánok!

Zsenya: – A Jóisten nagyon szeret bennünket, tudja, hogy mennyit bírunk és nem tesz ránk több terhet. Valahogy ezt érezzük Emma nyugodtságában.

 

– Kinek a segítségére számíthattok?

Andika: – A nagyszülők készséggel segítenek. Ha például a karácsfalvi líceumban van programunk, akkor a mátyfalvi nagyszülőkhöz mennek a gyerekek, ha Beregszászban van dolgunk, akkor Jánosiban hagyjuk a fiúkat. Emellett nagyon jó, hogy van autónk, hiszen sokat vagyunk úton.

 

"Ilyeneké az Isten országa"

“Ilyeneké az Isten országa”

– Említettétek, hogy a gyerekek is gyakran elkísérnek benneteket egy-egy rendezvényre.

Zsenya: – Fontos, hogy a papi teendőknek és az egyházközségi programoknak az egész papcsalád részese legyen.

Andika: – Ezáltal én is jobban megértem a férjem tevékenységét.

Zsenya: – Így látja, hogy mivel küszködöm, vagy mi az, aminek örülök.

 

– Most éppen mivel foglalkozol a papi teendőid mellett?

Zsenya: – A GISZ nyári programjait szervezzük. Emellett bővíteni akarjuk a szervezet tevékenységét. Ennek egyik lépése a Szent Margit Program, melynek keretében iskoláskorú gyermekek tanulmányait szeretnénk elősegíteni. Ehhez keresünk jó szándékú támogatókat.

 

– Andika, te mennyire tudod segíteni Zsenya munkáját?

Andika: – Igyekszem támogatni őt, habár sokszor úgy érzem, hogy visszahúzom. Leginkább az adminisztrációs feladatokat vállalom át tőle.

Zsenya: – Andika szerint én hajlamos vagyok az álmodozásra, míg ő sokkal reálisabban gondolkodik. Ez jó így, ezért először vele szoktam megvitatni az elképzeléseimet.

 

– Eddig Zsenya munkájáról beszéltünk. Mi a helyzet veled, Andika?

Andika: – Hiányzik a munka. Balázs születése után egy ideig óraadó tanárként dolgoztam a karácsfalvi líceumban. Nehéz volt, mert csak éjszaka tudtam felkészülni az óráimra, ugyanakkor kikapcsolt a tanítás. Ehhez persze kellett a család támogatása is. Ha Emma nagyobb lesz, szeretnék ismét munkába állni.

 

– Milyen egyéb terveitek vannak még?

Zsenya: – Családi szempontból nem tervezünk, az folyamatosan fejlődik, s éli a maga természetes életét. Az egyházközségben és a GISZ működtetésében vannak inkább elképzeléseink, amelyeket igyekszünk megvalósítani.

 

– Isten áldását kívánom mindehhez és a családotok életére!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

 

 

 

 

Pin It on Pinterest

Share This