Cirkusz a jégen
Varázslatos műsorával várja az érdeklődőket a beregszászi Bútorgyártó stadionban szeptember 25–27-én Ukrajna egyetlen 3D effektusokat használó jégcirkusza, a Grand cirkusz.
Varázslatos műsorával várja az érdeklődőket a beregszászi Bútorgyártó stadionban szeptember 25–27-én Ukrajna egyetlen 3D effektusokat használó jégcirkusza, a Grand cirkusz.
A beregszászi római katolikus templom tornyának tetején játszott tárogatózenét szeptember 19-én Pirigyi Gergely.
Folytatódott Beregszászban a Kezünkben a Jövő Alapítvány szülők számára szervezett Gyermeknevelés haladóknak című előadássorozata. Az óvodás- és a kisiskoláskor után szeptember 12-én a kamaszkor került terítékre az alapítvány által meghívott előadóknak köszönhetően.
A Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában 106 első osztályos kezdte meg tanulmányait.
Augusztus 20-án, csütörtökön Szent István államalapító királyunk ünnepén, a Nemzet Kenyere programmal immáron harmadik éve egybekötve, ünnepi szentmisére, kenyérszentelésre és -szétosztásra került sor a beregszászi római katolikus templomban és annak udvarán.
Kánikula ide vagy oda, mégis – finoman szólva – érdekes látvány, amint az ember lányával Beregszász főterén szembe jön egy, az úszónadrágon kívül legfeljebb a táskáját viselő férfi.
A beregszászi egyházközséghez tartozó Szent Anna Karitász ingyenkonyhát létesített a Pásztor Ferenc Közösségi Ház épületében.
Az Ukrán Állami Vasúttársaság nehéz gazdasági helyzetét, azaz a korábban bejelentett technikai csőd következményeit mostanában a bőrünkön tapasztalhatjuk a beregszászi vasútállomáson. Az utazót ugyanis szemét és bűz fogadja a váróteremben, mondhatnánk így is: Welcome to Beregszász!
Mondd el képekkel, Kárpátalja a Te szemeddel! címmel fotókiállítást rendezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) augusztus 20-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A kiállítást megelőzte egy fotópályázat, amelyre fiatal kárpátaljai tehetségek nevezhettek.
1938-ban a székesfehérvári országgyűlés augusztus 20-át Magyarország nemzeti és állami ünnepévé nyilvánította. Ezen a napon emlékeznek meg a magyarok államalapító királyunk, I. Szent István király temetésének és szentté avatásának évfordulójáról, illetve tartják az új kenyér ünnepét.
End of content
End of content