„Büszkék lehetünk arra, hogy a szétszakítottság után újra egymásra találunk”

Szerző: | 2015.08.30., 14:18 | Közélet

Augusztus 20-án, csütörtökön Szent István államalapító királyunk ünnepén, a Nemzet Kenyere programmal immáron harmadik éve egybekötve, ünnepi szentmisére, kenyérszentelésre és -szétosztásra került sor a beregszászi római katolikus templomban és annak udvarán. Az ünnepség a hagyományos Szent István-napi szentmisével vette kezdetét, amelynek végén ökomenikus kenyérszentelésre került sor. A szertartást követően megszegték, felszeletelték a Szolnok városa által biztosított 55 kg-os kenyeret, amelyet szétosztottak az ünnepségen részt vevők között. 83990_2Kurmay Sándor, a beregszászi egyházközség titkára és a program egyik szervezője lapunknak elmondta, hogy idén harmadik alkalommal sikerült összekötni a Szent István-napi ünnepet és a Nemzet Kenyere programot. Első alkalommal, 2012-ben a szolnoki tv szerkesztője kereste meg az egyházközséget azzal a kéréssel, hogy a beregszászi augusztus 20-i ünnepség bekapcsolódjon a Nemzet Kenyere programba is. Ez azért különösen fontos és pozitív, mert a Nemzet Kenyerének programja által közelebb kerülhetnek a Szent István napját ünneplő leszakított magyar térségek egymáshoz: „A Nemzet Kenyere által Szent István ünnepe az egész Kárpát-medencei magyarságot összefogja” – fogalmazott Kurmay Sándor. 83990_3Az ünnepségen felszólalt Bozsik Béla beregszászi magyar konzul, aki mindenekelőtt leszögezte: „Akiknek ünnep Szent István napja, azok a magyar nemzet tagjai”, ünnepeljék bárhol a világon az államalapítást. Miért is ünnepeljük? – tette fel a kérdést a konzul. Szent István a királyság megalapításával biztosította a magyarság megmaradását, hangsúlyozta a szónok, „hiszen hány nép lakta a Kárpát-medencét, s közülük hány és hány merült el a feledés homályában.” Az, hogy a magyarok nem oldódtak fel a történelem viharaiban, Szent Istvánnak köszönhető, az ő érdeme. A konzul beszédében rámutatott: az önbecsülést, az öntudatot kell a mai magyaroknak megőrizniük, mert van miért becsülni magunkat, annak ellenére, hogy hajlamosak vagyunk arra, hogy természetesnek vegyük azt, amink van, vagy bánkódjunk a múlt, az elveszett értékeink felett. „Büszkék lehetünk arra, hogy a szétszakítottság után újra egymásra találunk, hogy közjogilag is egyesül a magyar nemzet” – fogalmazott Bozsik Béla konzul. A szentmise és az ünnepi köszöntő után az ünnepségre ellátogatók meghallgathatták a beregszászi Petőfi Sándor Nyugdíjasklub, a beregszászi egyházközség énekkara, a búcsúi és beregardói nyugdíjas énekkar előadását. Az ünnepség végén nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklése után megkoszorúzták Szent István államalapító királyunk mellszobrát a beregszászi római katolikus templom udvarán. rsz

Pin It on Pinterest

Share This