Szendrő és Beregszász: egy gyümölcsöző kapcsolat krónikája
Hogyan kerül kapcsolatba a magyarországi Szendrő és a kárpátaljai Beregszász? Címszavakban: hit, bizalom, kapcsolatépítés, Evangélium.
Hogyan kerül kapcsolatba a magyarországi Szendrő és a kárpátaljai Beregszász? Címszavakban: hit, bizalom, kapcsolatépítés, Evangélium.
Szent István király mellszobra a beregszászi római katolikus templom előtt áll.
Az 1893-ban, a papság számára kiadott évkönyv, az ún. Szatmári schematizmus tartalmaz egy olyan följegyzést, mely szerint 1890-ben, az akkor még vármegyei rangú kórházban az éppen abban az évben a városba érkezett Szatmári Irgalmas Nővéreket ápolónőként alkalmazták.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kolledzse a 2013/2014. tanévre nappali tagozatra az alábbi szakokra hirdet felvételt:
A kisebbségben élő közösségek mindennapjaiban, megmaradásában fontos szerepet játszanak az olyan személyek, akik lángoszlopként fáradoznak az anyanyelvi identitás megőrzésén, s nemcsak hangzatos kijelentések hagyják el a szájukat, de tesznek is térségükért.
Négy kilométeres kerékpárutat adtak át hétvégén Beregszász és Asztély között.
A Beregszászi Járási Tanács a nemrég megválasztott új elnök, a hatalompárti Knobloch György irányításával gyakorlatilag zökkenőmentesen szavazott meg minden eléje terjesztett napirendi pontot június 21-én.
A kárpátaljai képzőművészek részére megrendezett Veres Péter alkotótábor június 25-én vette kezdetét. A program megvalósulását a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RF KMF), a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő támogatta. Témája: Beregszászi pillanatok – 2013.
Trill Zsolt Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze.
Szűcs Nelli és Trill Zsolt a beregszászi színházból indultak, majd 7 évig a debreceni Csokonai Színházban színészkedtek. A jövő évadtól a Nemzeti Színház társulatának tagjai. A váltásról, annak körülményeiről kérdeztük őket.
End of content
End of content