Magyar szakos képzés a Rákóczi Főiskolán: július 20-ig még lehet jelentkezni
Július 1-től folyik a jelentkezés a felsőoktatási intézményekbe, így a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára is.
Július 1-től folyik a jelentkezés a felsőoktatási intézményekbe, így a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára is.
2013 első öt ( január-május) hónapja folyamán a városi költségvetés általános alapjának bevételei csak 81,2%ra teljesültek, azaz – a városi költségvetésbe a tervezettnél 2 608,2 ezer hrivnyával kevesebb összeg folyt be.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében 2002 óta minden évben megrendezésre kerül a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia azzal a céllal, hogy a magyar nyelven tanító tanárokat modern posztgraduális képzésben részesítse, így erősítve megyénk magyar nyelvű közoktatását.
Július 10-én Beregszászban ülést tartottak a Vérke folyó megtisztításáról Babják Zoltán polgármester vezetésével.
Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekesnővel kárpátaljai szereplése után beszélgettünk el arról, hogy mit jelentettek egykor, s mit jelentenek ma a népdalok.
Tisztelt Államtitkár Úr, Helyettes Államtitkár Asszony, Nagykövet Úr, Főtiszteletű Püspök Úr, kedves vendégek, kollégák, végzős diákok!
Új székháza van a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének, július elsejétől az Olha Kobiljanszkaja és a Rozsoskert utca sarkán lévő épületben, a KMPSZ-székházzal szemben fogadják ügyfeleiket. A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány Beregszászi Regionális Irodája ugyancsak átköltözött az új székházba. A székházcserével kapcsolatban Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét kérdeztük.
A közelmúltban Tarasz Sevcsenko, jelentős ukrán író születésének 200. évfordulója kapcsán a képviselők emlékmű felállításáról szóló beadványt nyújtottak be, mely alapján a beregszászi önkormányzat a kérdést nyilvános megvitatásra terjesztette elő.
Beregszászban a Rákóczi téren áll az egykori Úri Kaszinó épülete, mely 1912-ben épült Méhes Samu beregszászi építészmérnök irányításával és Besenszky Gyula munkácsi építész tervei alapján.
A Zakarpathaz beregszászi részlege figyelmezteti a város lakóit, hogy 2013. július 8. és 31. között technikai munkálatok elvégzése miatt öt utcában szünetel a gázszolgáltatás.
End of content
End of content