Családorvosi rendelőt avattak Beregsomban
Örömteli eseményre került sor kedden a beregszászi járásbeli Beregsomban: családorvosi rendelőt avattak a községben.
Örömteli eseményre került sor kedden a beregszászi járásbeli Beregsomban: családorvosi rendelőt avattak a községben.
Mezőgecsében járva szorgalmas munka jeleit pillantjuk meg a Kajdy-kúrián: az épület tetőszerkezetének döntő többségét kicserélték. Mester András, Mezőgecse polgármestere elmondta, hogy a munkálatokat az augusztus 26-i lekvárfőző fesztiválig szeretnék befejezni.
Haláborra siettek a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete (KMKSZ BKSZ) alapszervezeteinek aktivistái a Turul-ünnepség után, ahol megtartották a III. Tisza-parti Juliálist.
A Beregszászi járás déli peremén, a Borzsa tiszai torkolatánál egy 3190 lelkes, több mint 80 százalékban magyarlakta község, Mezővári terül el a jelenlegi magyar–ukrán határ mellett.
A Beregszásztól Nagyszőlős felé tartó helyiérdekű vonat – egy öt perces út megtétele után – lefékez Nagybakta vasútállomásán, mely szláv többségű jellegével üt el a környező színmagyar falvaktól. 1160 fős lakosságának mintegy 70 százalékát ukránok, 30 százalékát pedig magyarok alkotják, de kisebb számban oroszok, belaruszok, sőt örmények és tatárok is laknak a településen.
Április 29-én került sor a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság 2. fordulójára.
End of content
End of content