Megrovás és a fiatal versenyzők tesztjétől való eltiltás a Mercedes büntetése
Megszületett a Nemzetközi Bíróság hivatalos döntése a Mercedes és a Pirelli közös, Barcelonában május 15 és 17-e között végrehajtott tesztje ügyében.
Megszületett a Nemzetközi Bíróság hivatalos döntése a Mercedes és a Pirelli közös, Barcelonában május 15 és 17-e között végrehajtott tesztje ügyében.
Autósok egy csoportja kollektív keresetet nyújtott be.
„Tavaly nyomon követtem a vereckei emlékmű megrongálása miatt indult per fejleményeit lapjukban. Így értesültem arról is, amikor a Kárpátaljai Megyei Fellebbviteli Bíróság büntetőügyi kollégiuma elrendelte az ügy újratárgyalását, vagyis megsemmisítette az elkövetők egyikét bűnösnek kimondó ítéletet. Kérem, írják meg, véget ért-e már a per, s milyen ítélet született az ügyben?”
A bíróság bűnösnek találta azt a nőt aki saját újszülött gyermekét akarta eladni egy külföldi házaspárnak.
Jogállamban az ember, ha meg kíván oldani egy konfliktust vagy védelemre szorul, az igazságügyi szervekhez és a bírósághoz fordul.
Nyugat-Kanada több indián közössége kedden két, a közelmúltban elfogadott törvényt támadott meg a szövetségi bíróság előtt.
Csapon Halina Car polgármester és környezete nem ért egyet az új ukrán nyelvtörvénnyel, és bár nincs ahhoz joga, de igyekszik annak Csapon történő végrehajtását akadályozni.
Újabb két év börtönbüntetésre ítélte múlt csütörtökön másodfokon Jurij Lucenko bebörtönzött volt ukrán belügyminisztert a kijevi fellebbviteli bíróság.
Három hete beszámoltunk arról, hogy valahol az ungvári megyei hivatal és a kijevi minisztérium között eltűntek a vereckei magyar honfoglalási emlékmű műemlékké nyilvánításához benyújtott dokumentumok. Most végre kiderült, hogy a megyei illetékesek a ludasok.
Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt nem fogják erővel bíróság elé állítani, ha nincs olyan egészségi állapotban, hogy részt vegyen a tárgyaláson – mondta szerdán újságíróknak Olekszandr Lavrinovics ukrán igazságügyi miniszter.
End of content
End of content