Megrovás és a fiatal versenyzők tesztjétől való eltiltás a Mercedes büntetése

Megszületett a Nemzetközi Bíróság hivatalos döntése a Mercedes és a Pirelli közös, Barcelonában május 15 és 17-e között végrehajtott tesztje ügyében.

A bíróság a német csapatot eltiltotta a fiatal versenyzők tesztjétől, továbbá a Pirellivel együtt megrovásban részesítette.
A csütörtöki hétórás tárgyalást követően a bíróság elnöke péntekre ígért ítéletet. Bár a döntést az előzetes tervek szerint dél és egy óra között hozta volna nyilvánosságra a bíróság, végül majd’ egyórás késéssel közölték: a Mercedest bűnösnek találták a szabályok megszegésében, amiért megrovásban részesítették őket, továbbá eltiltották a gárdát a csapatok fiatal versenyzőknek kiírt silverstone-i tesztjén való részvételtől. Mindeközben a Pirellit is megrovásban részesítette a bíróság. Az Edwin Glasgow elnökletével felállt testület kijelentette, a Pirelli és a Mercedes rontotta a Forma–1 hírnevét, a brackleyi székhelyű alakulat ugyanakkor nem tett szert gyakorlati előnyre a háromnapos teszt alatt.
A kirótt szankció tulajdonképpen pontosan megfelel a Mercedes ügyvédje, Paul Harris által csütörtöki védőbeszédében tett javaslatával, ahol éppen megrovást és a fiatal versenyzők tesztjének kihagyását indítványozta: „Ez is háromnapos teszt, mégpedig az autók tesztje, amelyet teljes mértékben a csapatok irányítanak, akik mindent tudnak a gumikról és az autókról. A Nemzetközi Bíróságon múlik, hogy eltiltással sújt-e minket egy az FIA égisze alatt megrendezendő eseményről – márpedig a fiatal versenyzők tesztje ilyen esemény” – mondta Harris még csütörtökön.

Forrás: hirado.hu