Tűz ütött ki egy családi házban Borzsován
A lángok megrongálták a lakóépület mennyezetét és tetőszerkezetét 20 négyzetméteren.
A lángok megrongálták a lakóépület mennyezetét és tetőszerkezetét 20 négyzetméteren.
Dr. Sipos Zsigmond rendőralkapitány írása, a Borzsova monographiája 1911 januárjában jelent meg Beregszászban.
Október 16-án Borzsován is leszüretelték a szőlőt. A helyi általános iskola diákjai a délutáni órákban lovaskocsin járták végig a falut, hirdetve, hogy eljött a szüret ideje, és este szüreti mulatságra kerül sor. A „díszbe öltözött” ifjak vidáman énekelték végig a falut. A felvonulást követően az iskolában már várta őket a minden generációból szép számmal összegyűlt,…
Augusztus 1-én, szombat délután a borzsovai letérőnél az arra járó gépjárművezetők és utasok nem láthattak semmit. A füsttől. Eddig ismeretlen okokból kigyulladt a letérő melletti mező. Másfél méteres lángok emésztették a száraz tarlót.
Tizenhatodik alkalommal szervezett hittanversenyt a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület február 21-én. Ezúttal a Borzsovai Általános Iskola biztosította a megmérettetés helyszínét.
A Tisza és Borzsa folyó találkozásánál, Mezővári mellett hajdan földvár állt. Borsova (Borzsova) vára az egykori Borsova vármegye és esperesség központja volt.
Advent harmadik vasárnapján nem éppen szokványos istentiszteleti alkalomra hívogatott a borzsovai református templom harangja. Immár második alkalommal került itt megrendezésre az a jótékonysági koncert, melynek teljes bevételével a Mezővári határában lévő Nefelejcs gyermek-rehabilitációs központ működését támogatták.
Október 3-án vette kezdetét a beregszászi járási Borzsován a Pro Arte-Munkács társadalmi civil szervezet és annak vezetője, Matl Péter munkácsi szobrászművész kezdeményezésére az I. Kárpátaljai Kőszobrász Tábor. A négy résztvevő szobrászművész azóta fáradhatatlanul dolgozik, s a tonnás kődarabok óráról órára kezdik elnyerni végleges alakjukat, megelevenítve ezzel Borzsova vármegye egy-egy legendáját.
Ez volt a mottója annak a gyermeknapi rendezvénynek, melyet június 13-án szervezett a KMKSZ Borzsovai Alapszervezete.
A Boldogságos Szűz Mária Mennybevitele titulust viselő borzsovai templomot közösen építették a község római és görögkatolikus hívei, melyben a mai napig együtt imádkoznak.
End of content
End of content