Szabadka lovasa nyerte a 14. Nemzeti Vágtát
60 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokban.
60 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokban.
Az MTI korábban tudatta, hogy a díjazottak között szerepel az eszenyi születésű Kovács Sándor is.
Ferenc pápa hangsúlyozta, zsidók és keresztények elkötelezettsége vezetett a múltbéli válaszfalak lebontásához.
A katolikus egyházfő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére érkezett Budapestre.
A 31 éves Sonja Saric kapta a 30 ezer eurós első díjat.
A fesztiválprogramhoz kétévente kapcsolódik a gitárverseny.
Vasárnapig Magyarország számos nagyvárosában is várja az érdeklődőket.
A rendezvény célja a Kárpát-medence gazdag ízvilágának és gasztrokultúrájának bemutatása.
Az első ilyen magyar létesítmény az 1752-ben alapított Schönbrunni állatkert volt
Az ukrán játékos az előző körben a harmadik kiemelt amerikai Bernarda Perát búcsúztatta.
End of content
End of content