Semmelweis Ignácra emlékeztek Budapesten
Semmelweis Ignác Fülöpre, az „anyák megmentőjére” emlékeztek halálának 150. évfordulója alkalmából csütörtökön a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár belső udvarában.
Semmelweis Ignác Fülöpre, az „anyák megmentőjére” emlékeztek halálának 150. évfordulója alkalmából csütörtökön a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár belső udvarában.
Védett állatfajok csontjait, köztük cápafogat és páviánkoponyát találtak három csomagban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szív- és érrendszeri betegek, valamint cukorbetegek rehabilitációját, rekreációját segítő tanösvényt avattak a budapesti Szent Ferenc Kórház által indított Út az egészséghez program keretében kedden a fővárosban, a Hárs-hegyen.
Kárpátaljai gyerekeket fogadott Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Parlamentben.
Budapest környékén forgatja egy brit rendezőpáros A fehér király című filmet, amely Dragomán György azonos című regénye nyomán készül. Alex Helfrecht és Jörg Tittel az MTI-nek arról beszélt, hogy a regény története univerzális, szerintük mindenkihez szól, és a lehető legjobb filmet akarják csinálni belőle.
Mától július 5-én éjfélig zárva lesz a fővárosi Nyugati pályaudvar karbantartási és felújítási munkák miatt, erre a két hétre ideiglenes menetrendet vezet be a MÁV, és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is módosítja érintett járatainak közlekedését.
Hidak, korok, Budapest címmel június 15-én kiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF) az Európai Utas Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében.
Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke és Kárpátalja városainak vezetőirészt vettek a Duna Régió Stratégia című szemináriumon – közölte a transkarpatia.net.
Hetven kárpátaljai gyerek érkezik a Fölszállott a páva vasárnapi területi válogatójára a Magyar Református Szeretetszolgálat jóvoltából, hiszen a fiatalok a szervezet segítsége nélkül az ukrajnai helyzet, az anyagi nehézségek és a szinte lehetetlen útlevél- és vízumkérelem miatt nem juthattak volna el a tehetségkutatóra.
Kulturális programmal egybekötött jótékonysági adománygyűjtést szervez a kárpátaljai magyarság megsegítésére június 7-én a Pesti Vigadóban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).
End of content
End of content