Több mint 30 ezren vettek részt a XIV. Leó pápa vezette keresztúton Rómában
Az egyházfő végigjárta a több mint 1 órás keresztutat.
Az egyházfő végigjárta a több mint 1 órás keresztutat.
A tömegturizmus jelenleg elriasztja azokat, akik nem akarnak órákat sorban állni, vagy nyugodtabb körülmények között néznék meg az amfiteátrumot.
Monogramot karcolt a Colosseum falára.
„Nehézségnek” ítélte meg a Vatikán korábbi bejelentését.
Egyelőre kísérleti jelleggel megnyitják a látogatók előtt a római Colosseum arénáját, vagyis a turisták az ókori amfiteátrum közepén lévő színpadra is kimehetnek az egykori gladiátorok útját követve.
Lebontották a római Colosseum egy részét övező állványokat, miután sikerrel véget ért az ókori amfiteátrum helyreállításának első fázisa.
Mézsárga színben pompáznak a Colosseum ókori római amfiteátrum első megtisztított és helyreállított árkádjai.
Júliustól minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés a nagy olasz állami múzeumokba. Az első ingyenes vasárnapot most hétvégén tartották.
Róma új polgármestere bejelentette, két hónap múlva már csak a gyalogosan, kerékpárral és tömegközlekedési eszközökkel lehet megközelíteni a világhírű műemléket.
Fehér, vörös és azúrkék színű volt a római Colosseum.
End of content
End of content