Elhunyt Balázs Béla, a magyarországi és nemzetközi csillagászat meghatározó alakja
Életének 86. évében elhunyt Balázs Béla csillagász, professzor emeritus.
Életének 86. évében elhunyt Balázs Béla csillagász, professzor emeritus.
Copernicus nevéhez fűződik a heliocentrikus világkép kidolgozása, amely szerint a Föld és a többi bolygó kering a Nap, a Hold pedig a Föld körül.
December 21-én van a legrövidebb nap és a leghosszabb éjszaka.
A Naprendszeren kívüli planéták felfedezése „fontos lépés a lehetséges lakható világok utáni kutatásban”.
Majdnem ötezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb lesz, így ha nem esik szét, akkor július közepétől a nyár végéig kis távcsővel vagy esetleg szabad szemmel is megfigyelhető majd.
Szeptember 23-án hajnali 3 óra 54 perckor csillagászati értelemben is megkezdődik az ősz.
Furcsa mélyedés látható a Marson, amely a csillagászokat is meglepte – hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.
Amerikai csillagászoknak sikerült a gyakorlatban megvalósítani, amit Albert Einstein általános relativitáselmélete megjósolt, de maga Einstein úgy ítélte meg, soha nem lesz lehetőségünk megtapasztalni: észlelték egy Napnál távolabbi csillag gravitációs lencsehatását, és a segítségével megmérték egy másik csillag tömegét – írja a Los Angeles Times.
A Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygójának holdjára bukkantak magyar és amerikai csillagászok – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).
Kóspál Ágnes csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa csütörtök este átvette Párizsban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) és a L’Oréal nők számára létrehozott nemzetközi tudományos díja fiatal tehetségeknek szóló elismerését.
End of content
End of content