Kortárs könnyűzenész mesterképzést indít a Debreceni Egyetem
Ez egy meglehetősen ritka képzés, a világon mindössze két helyen, Amerikában és Angliában érhető el.
Ez egy meglehetősen ritka képzés, a világon mindössze két helyen, Amerikában és Angliában érhető el.
Küldetése során a debreceni agrárkar kutatói által kiodolgozott kísérleteket is végezett.
2021 őszén jelent meg a Kárpátalja története. Örökség és kihívások című monográfia.
Az egyetem valamennyi üres – jelenleg 250 – kollégiumi férőhelyét felajánlotta a Kárpátaljáról érkező menekültek számára.
A kihelyezett képzések a későbbiekben kettős diplomát adó oktatási formává válhatnak.
Ünnepélyes keretek közt rakták le a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjának az alapkövét az Egyetem téri campus sporttelepén szerdán.
Prof. dr. Süli-Zakar István, a Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének oktatója október 29-én tartott előadást a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatóinak. Előadásának témájáról, munkásságáról beszélgettünk a professzorral.
Megkezdődött a Debreceni Egyetem főépülete üvegtetejének felújítása, a kivitelező DESZIG Építőipari és Kereskedelmi Kft. november végére készül el a munkával – közölte az egyetem sajtóirodája az MTI-vel.
A szobor a nemrég elbontott Háziipari Szövetkezet romos épülete helyére tervezett parkban kap majd helyet.
A Debreceni Egyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola között már évek óta szoros együttműködés folyik mind az oktatás-tehetséggondozás, mind a tudományos kutatások terén.
End of content
End of content