Csapatmozgásokat észleltek a két Korea közötti demilitarizált övezetben
Észak-Korea az utóbbi hetekben heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen, és bezárta, majd felrobbantotta a Dél-Koreával közös összekötő iroda épületét.
Észak-Korea az utóbbi hetekben heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen, és bezárta, majd felrobbantotta a Dél-Koreával közös összekötő iroda épületét.
Újabb két kilövési tesztet hajtott végre Észak-Korea kedden kora reggel az ország nyugati partján, a Japán-tenger felé – közölte a dél-koreai hadsereg, valószínűsítvén később, hogy ezek rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták voltak. Phenjan a kísérletekkel szinte egy időben szemére vetette az Egyesült Államoknak és Dél-Koreának, hogy újabb közös hadgyakorlatukkal megsértik a vele megkötött diplomáciai megállapodásaikat.
Az országimázs fogalma egyike napjaink egyre nagyobb jelentőséggel bíró és egyre inkább a figyelem középpontjába kerülő marketingfogalmaknak.
Szokatlan módon, a két Koreát elválasztó, katonák által erősen védett demarkációs vonalon szökött át hétfőn egy észak-koreai katona Dél-Koreába – közölte a szöuli védelmi minisztérium egyik illetékese.
Kilenc halottja van már Dél-Koreában a MERS-vírusnak, és tizenhárom új fertőzést is megerősítettek, amivel száznyolcra nőtt a Közel-keleti Légzőszervi Tünetegyüttesben (MERS) megbetegedettek száma – közölte a kelet-ázsiai ország egészségügyi minisztériuma szerdán.
A belga labdarúgó-válogatott az orosz csapat ellen kiharcolhatja a továbbjutást a brazíliai világbajnokság H csoportjának vasárnapi második fordulójában, melynek során Algéria a versenyben maradásért küzd a dél-koreaiakkal.
Száz fölé emelkedett a múlt heti dél-koreai kompbaleset halálos áldozatainak hivatalos száma az ázsiai ország parti őrségének keddi tájékoztatása szerint.
Április 20-án Dél Koreában kezdetét vette a divízió 1/A csoportos jégkorong-világbajnokság. Az első játéknapon az alaposan megfiatalított magyar válogatott a házigazda ellen lépett jégre.
Április 20-től 26-ig a dél-koreai Gojang ad otthont a Divizio 1/A csoportos jégkorong-világbajnokságnak, amelyen hat együttes küzd majd meg a két feljutó helyért.
Léket kapott, majd teljesen elsüllyedt Dél-Korea nyugati partjainál egy utasszállító hajó, amelynek fedélzetén mintegy 450 fő utazott, mintegy 300-an eltűntek.
End of content
End of content