A KKK az év végi ünnepi ülésén adta át Média Díját
Az MTVA Kós Károly Kollégiuma szerdai összejövetelén harmadik alkalommal adta át média kitüntetését. Az elismerést megosztva két délvidéki filmes-alkotó, Horváth Mihály és Póth Imre kapta.
Az MTVA Kós Károly Kollégiuma szerdai összejövetelén harmadik alkalommal adta át média kitüntetését. Az elismerést megosztva két délvidéki filmes-alkotó, Horváth Mihály és Póth Imre kapta.
Átadták a Junior Prima díjat tíz tehetséges 30 év alatti művésznek népművészet és közművelődés kategóriában csütörtökön Budapesten.
Nádas Péter és Schilling Árpád mellett Csukás István is részesülhetett a Szép Ernő-díjban, melyet október 24-én, szombaton vehetett át a Játékszínben. A jutalomban „a fiatal nemzedék színpadi mítoszainak megteremtése” révén részesülhetett, ahogyan azt laudálói kiemelték.
Pécsi és szegedi kutatók közös tanulmánya nyerte el idén a Laboratóriumi Medicina Európai Szövetsége díját. A 10 ezer euró pénzjutalommal járó díjért idén 10 európai országból 17 publikáció szállt versenybe.
2014-ben a Nemzeti Színház négy új díjat alapított: a Szörényi Éva-díjat, a Sinkovits Imre-díjat, a Németh Antal-díjat és a Kulissza-díjat, amelyeket a társulat szavazatai alapján ítélnek oda. A díjakat június 4-én Budapesten, a Nemzeti Színház évadzáró ülésén adta át Vidnyánszky Attila igazgató.
Bemutatták az idei Kaszás Attila-díj három jelöltjét: Kiss Mari, Kristán Attila és Mészáros Tibor az a három színművész, akik közül az egyik augusztus 29-én átveheti majd az elismerést a Csokonai Nemzeti Színházban. A végeredményről a közönség szavazatai döntenek.
Egy forradalminak számító magyar szabadalom nyerte idén a Svéd Kereskedelmi Testület Gran Prize díját. A Solumium nevű fertőtlenítőszer hatóanyagával olyan fertőzéseket is képes gyógyítani, amik ellenállnak a hagyományos antibiotikumoknak. A magyar fejlesztés másik nagy előnye, hogy használat után elpárolog, így nem károsítja a környezetet.
Krasznahorkai László újító szellemű magyar írónak ítélték oda kedd este az idén hatodik alkalommal kiosztott Nemzetközi Man Booker-díjat a londoni Victoria és Albert Múzeumban tartott díjkiosztó gálán.
Több mint 500 pályamű közül választották ki idén a Terézanyu pályázat 15 díjazottját, akik dolgozó nő mivoltukról vallottak írásban, képekben és videókon. A díjátadót kedden, a láthatatlan munka világnapján tartották.
Ünnepi közgyűlést tartott a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) február 14-én Beregszászban. Az alkalmon a hagyományokhoz híven lelkészeket szenteltek fel és átadták a KRE által alapított díjakat.
End of content
End of content