Díjazták a legszebb hímes tojásokat Beregszászban
A kezdeményezés célja a húsvéti hagyományok ápolása.
A kezdeményezés célja a húsvéti hagyományok ápolása.
Pásztor Ferencre emlékeztek, aki mártírként életét adta Krisztusért és az Ő Egyházáért.
A nyertesek oklevélben, elismerésben és ajándékban részesültek.
Kilenc kategóriában adták át a rangos szakmai elismeréseket.
Fedák Sári-díjakat adtak át október 26-án a beregszászi színházban.
Kedden este a nagyszombati Palárik Színházban impozáns műsor keretében adták át Nagyszombat megye díjait. A megyének két magyarok által lakott járása van, a Dunaszerdahelyi, illetve a Galántai járás, ahonnan több csallóközi és mátyusföldi polgárt tüntettek ki.
A könnyűzenei kategóriákban László Attila, Likó Marcell, Dévényi Ádám (posztumusz), a komolyzenében Eötvös Péter és Tornyai Péter, a magyarnóta-szerzők közül Szirmai László vehette át az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület idei díjait kedden Budapesten. Az év könnyűzenei produkciójának a Dalfutárt választották, míg a dalszerzői életműdíjat Binder Károly kapta.
Idén hatodik alkalommal adták át az Év terméke elismeréseket hétfőn, a magyar fogyasztók 21 kategóriában értékelték a termékeket – közölte a versenyt szervező Product of the Year Kft. hétfőn az MTI-vel.
A Turbo, a WellHello, a Vad Fruttik, a Brains, Deniz, Kis Grófo, Szűcs Gabi, a Balázs Elemér Group, a Firkin és a Margaret Island is Fonogram-díjat kapott szerdán a Várkert Bazárban rendezett gálaesten. Az életműdíjat Frenreisz Károly és Hegedűs László vehette át.
Az énekesnő 1989 című lemeze lett az év legjobb albuma, valamint övé lett a Bad Blood című klipje révén az év legjobb zenei videójának járó elismerés is. Ed Sheeran száma, a Thinking Out Loud kapta meg a legjobb dalnak járó elismerést, az év legjobb felvétele díjat pedig brit-amerikai páros munkája kapta. Végre Justin Bieber sem…
End of content
End of content