ellenzék

  • Csütörtöki törvények: az ellenzék államcsínyt emleget

    „A Batykivscsina államcsínynek tekinti a Legfelsőbb Tanácsban történteket„, „A Legfelsőbb Tanács rendőrállammá változtatja Ukrajnát” – ilyen címekkel számolt be tegnap az UNIAN Hírügynökség internetes portálja arról, hogy a parlament január 16-án elfogadta az „Ukrajna törvényének »A bíróságról és a bírók jogállásáról«, valamint a polgárok védelmét szolgáló pótlólagos intézkedésekre vonatkozó eljárási törvények módosításáról” címet viselő jogszabályt,…

  • Az ellenzék Janukovicsot óhajtja

    Múlt csütörtökön az ellenzék, elsősorban a Batykivscsina frakciójának képviselői ismét blokkolták a Legfelsőbb Tanács munkáját. Az ellenzéki képviselők ezúttal azért „sértődtek meg” – amint a hatalompárt fogalmazott –, mert Viktor Janukovics elnök nem volt hajlandó személyesen megjelenni a parlamentben, hogy elmondja szokásos helyzetértékelő beszédét, csupán jelentésének kéziratát küldte meg a honatyáknak.

  • Recsegő-ropogó ellenzék, de működő blokád

    Az ellenzék február 5-én ismét megszállta a Legfelsőbb Tanács szószékét és elnöki emelvényét, ennek következtében a tavaly megválasztott parlament második plenáris ülésszaka máig nem kezdődött el. A blokádot éjjel-nappal fenntartó politikusok, az Udar, a Batykivscsina és a Szvoboda parlamenti frakcióinak tagjai azt szeretnék elérni, hogy a törvényhozásban vessenek véget annak a gyakorlatnak, mely szerint a…

  • Ismertette választási programját az ukrán ellenzék

    A kormányhivatalnokok bérének emelését és a korrupció elleni harcot tartalmazó közös választási programot ismertetett a két legnagyobb ukrajnai ellenzéki párt, amelyek a bebörtönzött Julija Timosenko volt kormányfő nélkül készülnek az októberi parlamenti választásokra.

End of content

End of content