Gyerekek rongálták meg a szolyvai emlékpark információs tábláit
A bejelentés május 18-án érkezett a park egyik munkatársától.
A bejelentés május 18-án érkezett a park egyik munkatársától.
Színes programokon vehettek részt a fiatalok.
Megrongálták a Szolyvai Emlékparkot július 20-án hajnalban. Ezúttal a siratófal hátoldalán elhelyezett szabadtéri kiállítás anyagának egy részét szaggatták le ismeretlen tettesek.
A nemzeti összetartozás ünnepén, június 4-én avatták fel a Nagybégány központjában kialakított játszóteret és emlékparkot.
Kicsit fals a cím, amelyben azt írom: „új játszótere”. Valójában az első olyan park készült el Nagybégányban, ahol a kicsik és a nagyok végre kedvükre játszhatnak homokozóban, a változatos, gyermekbarát hintákon, mászókákon, csúszdákon és egyéb játékokon, miközben a szülők a szépen gondozott parkban ülve beszélgethetnek és nézhetik csemetéiket. Két évvel ezelőtt döntött úgy a falu…
Honfoglaló elődeink emlékére minden év őszén ünnepséget szervez a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban. Idén október 12-én került sor az ünnepségre, ahol talán a jó időnek is köszönhetően nagyon sok ünneplő gyűlt össze.
Kárpát-medencei Sírjel és Kopjafa Emlékparkot létesítenek Zalaegerszegen, a szabadtéri alkotásokat az Országos Faműves Tábor résztvevői készítik el a Gébárti-tó partján, a Kézművesek Házában.
Viktor Bobkov orosz régész 1986-ban Tiszacsoma határában 26 honfoglalás kori sírt tárt fel.
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséghez (UMDSZ) közel álló ungvári Kárpáti Igaz Szó (KISzó) minap terjedelmes cikket közölt Requiem egy megálmodott temetőért címmel a Dercen közelében félkész állapotban sorsára váró emlékparkról. Úgy tűnik, a magyar Honvédelmi Minisztérium nem kér az előző szocialista kormányzat megalomániás projektjéből, az UMDSZ azonban megpróbálja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nyakába varrni a finanszírozás leállítását.
Móricz Zsigmond rég elfeledett zsoltárait hallhatják és olvashatják a látogatók abban a református emlékparkban, amelyet az író halálának 70. évfordulója alkalmából avattak fel hétfőn szülőfalujában, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszacsécsén.
End of content
End of content