Idén is közös éneklésre hívja a világ magyarságát Szarka Tamás
Kárpátaljáról is csatlakoznak a rendezvényhez.
Kárpátaljáról is csatlakoznak a rendezvényhez.
Ismerkedjünk meg a salánki Laptarózsa citera- és énekegyüttest.
„Ne sírjatok ti beregi lányok, visszajövünk még hozzátok valaha…”
Hallhattuk már szavalni, gitározni, énekelni, és nemsokára egy színházi előadásban is látható lesz.
Veni, Veni Emmanuel…
A dal már a következő években elterjedt.
Amíg a jármű a vasúti átjárónál várakozott, a sofőr dalra fakadt és énekléssel szórakoztatta utasait.
A verseny elődöntőit Pécsen, Nagykanizsán, Győrben, Veszprémben, Debrecenben, Szegeden, Budapesten, Kolozsváron, Zentán, Révkomáromban és Ungváron rendezik meg.
Nagydobronyból származik az a lakodalmas ének, mely a Nagydobrony emberközelről című könyvben jelent meg 1967-ben.
„…az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít. Koncentrál, testi-lelki diszpozíción javít, munkára kedvet csinál, alkalmasabbá tesz, figyelemre-fegyelemre szoktat. Hogy egész embert mozgat, nemcsak egy részét… Fejleszti a közösségi érzést. Kifejleszti, csírájában minden emberben meglevő zeneérzéket, ezzel megadja a műveltség alapját, amivel aztán szebbé, gazdagabbá teszi egész életét.” Kodály Zoltán
End of content
End of content