Jelentősen csökkenhet Ukrajna lakossága
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) előrejelzése szerint jelentősen csökkenni fog Ukrajna lakossága.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) előrejelzése szerint jelentősen csökkenni fog Ukrajna lakossága.
Elkezdődött a 76. ENSZ-közgyűlés New Yorkban, ami már az első napján nem várt fordulatokat vett.
António Guterres jelöltetni kívánja magát az ENSZ főtitkári posztjának egy második ötéves – 2022-től 2026-ig tartó – mandátumára.
Összességében mintegy 1,3 milliárd három és 17 év közötti gyermeknek nincs az otthonában internet.
Budapesten lesz az ENSZ első regionális terrorizmusellenes központja – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.
Hangsúlyozta, hogy ha az ENSZ hatékony szervezet akar lenni, akkor a világ valós problémáira kell összpontosítania a figyelmét. Ezen gondok között említette a terrorizmust, a nők elnyomását, az emberkereskedelmet.
A világszervezet vezetője hasonlóképpen aggasztónak nevezte, hogy olyan embereket vettek őrizetbe, akik megpróbálták demokratikus jogaikat gyakorolni.
Immár huszonegyedik éve ünnepeljük a fiatalok világnapját augusztus 12-én. Az 1998-as ENSZ közgyűlésen nyilvánították a mai napot világnappá, amit egy évvel később méltattak először.
Az ENSZ javasolja Ukrajnának, hogy dolgozzon ki egy a törvényt a kisebbségi nemzetek és az őslakos népek jogainak érvényesülése ügyében – írta az UNIAN. Emellett nyelvi képzési programok bevezetését is indítványozta.
Az ENSZ 33 millió dollárt különít el Ukrajna számára a koronavírus-járvány elleni küzdelemre – közölte szerdán Oleh Nyikolenko, az ukrán ENSZ-képviselet sajtótitkára a Facebookon.
End of content
End of content