Erdélybe utazik a Budapest Bábszínház
Erdélybe utazik a Budapest Bábszínház: a Tíz emelet boldogság című előadást szerdán és csütörtökön két városban, három alkalommal játssza a társulat.
Erdélybe utazik a Budapest Bábszínház: a Tíz emelet boldogság című előadást szerdán és csütörtökön két városban, három alkalommal játssza a társulat.
Erdélyi magyar társadalomkutatók szerint átalakulás előtt áll az erdélyi magyar civil szervezetek világa, amely korábban elsősorban kulturális szolgáltató jelleget töltött be (például rendezvények szervezésében), újabban viszont politikai mozgósító szerepet is vállal – ez derült ki egy szerda esti kolozsvári könyvbemutatón.
Erdélyi és ukrajnai turnéra, valamint oroszországi és törökországi vendégszereplésre készül idén a Magyar Állami Népi Együttes.
Országos tendencia Romániában a magyarság megszerzett jogainak visszaszorítása, de a román társadalomnak és a világnak is tudnia kell, hogy az 1,3 milliós közösséget nem lehet elhallgattatni, jogaitól ismét megfosztani – hangoztatta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) szenátusi frakcióvezetője.
Semjén Zsolt szerint Erdélyben a magyar összefogás a történelem erkölcsi és politikai parancsa. Az RMDSZ Kolozsváron zajló 12. kongresszusát több magyarországi párt elnöke, a határon túli magyar szervezetek vezetői és egy erdélyi magyar ellenzéki párt elnöke is köszöntötte.
Életének 76. évében hosszú betegség után kedden elhunyt Lászlóffy Csaba József Attila-díjas kolozsvári költő, novellista, drámaíró, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – közölte szerdán internetes oldalán a Szabadság kolozsvári napilap.
Erdélyi turnéra indulnak a köztévé Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutatójának szereplői – jelentették be a szervezők csütörtökön egy kolozsvári sajtótájékoztatón. Az esemény médiatámogatója az MTVA Páva Produkciós Irodája.
1. Az Erdély délkeleti részén élő magyar néprajzi csoportot krónikáink először 1116-ban a magyar sereg elővédjeiként említették meg, ami arra utal, hogy a székelyek többsége később csatlakozhatott a magyarsághoz.
Súlyos, emberi jogokat sértő visszaéléseket észlelt a romániai büntetés-végrehajtás területén a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. Országosan több olyan börtön is működik, ahol a fogvatartottak több, mint 20%-a magyar anyanyelvű (pl. Feketehalom, Csíkszereda, Marosvásárhely stb.).
Egy törvényszéki végrehajtó árverésen próbálja értékesíteni a Maros megyei Kásva (Casva) falu görög katolikus templomát, parókiáját és a hozzájuk tartozó telket – hívta fel a figyelmet Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga emberi jogi szervezet társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
End of content
End of content