Tőkés az erdélyi magyar politikai szervezetek stratégiai partnerségét kezdeményezte
A politikus szeretné, ha a romániai magyar pártok a „Iohannis-effektus” szellemiségében új alapokra helyeznék az együttműködést.
A politikus szeretné, ha a romániai magyar pártok a „Iohannis-effektus” szellemiségében új alapokra helyeznék az együttműködést.
Újrafotózott régi képeslapok szerepelnek a Százszorkép Kiadó új erdélyi falinaptárában. A dokumentumértékű kiadványba a régi felvételeket Balázs D. Attila, az Erdély Anno 1895-1944 album szerzője válogatta több ezer antik levelezőlap közül.
Adva van egy kicsiny erdélyi falu, egy apró, de lelkes református gyülekezet, és egy teljesen üres, kifosztott templom.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) összegyűjtötte a szükséges aláírások háromnegyedét ahhoz, hogy államfőjelöltje, Szilágyi Zsolt részt vehessen a jövő hónap elején kezdődő elnökválasztási kampányban, és a román közvélemény előtt is nyíltan képviselhesse az autonómia ügyét – közölte csütörtökön Toró T. Tibor, a párt elnöke.
Új szereplő jelent meg az autonómiaküzdelemben: a közösség.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a 2013–2014-es tanévben szervezett tantárgyi vetélkedők helyezettjeit idén is táborozással jutalmazta.
Tüntetésbe kezdett szerdán a Román Televízió (TVR) mintegy kétszáz alkalmazottja Bukarestben az intézmény udvarán a tervezett bércsökkentésük elleni tiltakozásként.
Ismét erdélyi magánlátogatásra érkezett Károly herceg – közölte a Mediafax hírügynökség.
A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alapszervezeti elnökei, képviselői és aktivistái május 9–11-én egy csodálatos kiránduláson vettek részt. Több száz kilométeren át csodálhattuk Erdély természeti szépségeit a Maros, a Szamos, a Küküllő vízgyűjtőiben, Nagyvárad, Kolozsvár, Torockó, Marosvásárhely, Segesvár, Fehéregyháza, Nagyenyed, Koltó és Nagybánya történelmi helyszínein sétálgatva.
Az erdélyi Szék-helyek.ro híreiből válogattunk.
End of content
End of content