Csapatmozgásokat észleltek a két Korea közötti demilitarizált övezetben
Észak-Korea az utóbbi hetekben heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen, és bezárta, majd felrobbantotta a Dél-Koreával közös összekötő iroda épületét.
Észak-Korea az utóbbi hetekben heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen, és bezárta, majd felrobbantotta a Dél-Koreával közös összekötő iroda épületét.
Észak-Korea katonákat küld két határ menti, Korea-közi ipari zónába, és nem veszi fel a kapcsolatot Szöullal a feszültségek elsimítása érdekében – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség a phenjani hadsereg közleményére utalva, egy nappal azután, hogy Észak-Korea felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát.
Észak-Korea elszánta magát a „nehéz és elhúzódó küzdelemre a forradalom végső győzelméig” – mondta Kim Dzsongun, az ország vezetője az állampárt központi bizottságának az ülésén december 30-án.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető mindent elveszíthet, ha ellenséges magatartást tanúsít – írta Donald Trump amerikai elnök vasárnapi Twitter-bejegyzései egyikében.
Észak-Korea becsmérlő szavakkal illette szombaton Abe Sindzó japán kormányfőt, amiért Phenjan „szuper nagy” rakéta-sorozatlövő rendszerének tesztjét ballisztikusrakéta-indításnak nevezte.
Nem jutott megállapodásra Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csütörtökön, a vietnami Hanoiban folytatott csúcstalálkozó második napján, a tárgyalások ugyanakkor folytatódnak a jövőben a felek között. Az amerikai elnök sajtótájékoztatóján egyebek közt azt mondta: Kim a büntetőintézkedések feloldását kérte, de ő ezt elutasította.
Észak-Korea májusban végleg bezárja a phungeri nukleáris gyakorlóterét, a létesítmény felszámolása nyilvánosan, amerikai és dél-koreai szakértők, újságírók jelenlétében zajlik majd – közölte vasárnap Jun Jung Csan dél-koreai elnöki szóvivő.
Észak-Korea ballisztikus rakétát bocsátott fel szerdán az ország délnyugati részéből, amely a tengerbe zuhant keleti partvidékén – közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara.
Észak-Koreában nyilvánosan kivégeztek hat hivatalnokot, mert a vád szerint nem őrizték elég gondosan a felügyeletük alá rendelt, külföldön dolgozó állampolgárokat, akik így megszöktek – közölte pénteken egy dél-koreai szakértő.
Az Egyesült Államok és Kína együttműködik annak érdekében, hogy Észak-Korea ne hajtson végre több atomkísérletet – ebben állapodott meg az amerikai és a kínai elnök csütörtökön a nukleáris biztonságról szóló washingtoni nemzetközi konferencián, kétoldalú tárgyalás keretében.
End of content
End of content