Százkét éve halt meg Eötvös Loránd
Eötvös Loránd vallás- és közoktatási miniszterként négyszáz új népiskolát hozott létre.
Eötvös Loránd vallás- és közoktatási miniszterként négyszáz új népiskolát hozott létre.
Sorozatunkban rengeteg érdekességgel találkozhattak eddig az olvasók. Eddig megjelent cikkeinkben számtalan magyar kiválóságot mutattunk be. A legegyszerűbb, számunkra már talán primitívnek tekinthető szerkezetektől a XX. század világához érkeztünk. De itt megáll a tudomány! Hiszen a lángelmék köztünk járnak, és bármikor kipattanhat az isteni szikra a fejükből.
A tudomány és az innováció terén Magyarország, illetve a magyar kutatók mindig az élen jártak. Igaz, sokuknak külföldre kellett utazni – hol önszántukból, hol pedig kényszerből –, hogy érvényesülni tudjanak. Nem volt ez másként Lindmayer esetében sem. De miről lett híres a neves kutató? Hát a tű nélküli oltókészülékről.
A modern lakásokban egyre nagyobb teret és fontosságot kap a fény. A ház belső terei tágasabbak, ablakai nagyobbak, hogy minél több fény juthasson be. Jómagam is szeretem a világos nappalit, fényes szobákat, s attól sem riadnék vissza, hogy a falon keresztül is átsüssön a nap. Ezzel pedig nem is mondtam valótlant, hiszen egy magyar lángelme…
A kétezres évek elején egy újabb magyar találmány robbant be a köztudatba, mely a Mathematical Intelligencer című neves szaklap borítóján is szerepelt. Megjelenése a Rubik-kockáéhoz hasonló méretű port kavart, noha gyakorlati hasznosíthatósága annál jóval csekélyebb. A reflektorfénybe került Gömböcöt nem lehet sem tekergetni, sem kirakni, sem játszani vele.
Minden nap sok olyan feladattal szembesülünk, amelyek megoldása logikus gondolkodásra késztet. A logika számtalan élethelyzetben szükséges számunkra, a boltban való vásárlástól kezdve a tárgyalópartnerek meggyőzésén át egészen az összetett műszaki és üzleti problémák megoldásáig.
„Az élet olyan, mint a kerékpározás. Aki abbahagyja a pedálozást, lezuhan a kerékpárról.” (Anisits Ferenc
Néha megdöbbentő a felfedezés, hogy az elmúlt évtizedekben micsoda fejlődésen ment át az autóipar. A feltalálókról szóló sorozatunk részeit készítve, nem is olyan rég még a kezdetleges autókról, fejlettebb motorokról írtam, melyek koruk vívmányai között kiemelkedő helyet foglaltak el. Ám amilyen gyorsan a köztudatba kerültek, úgy el is tűntek. Vannak azonban az autógyártásnak olyan vívmányai,…
A minap az egyik konferencián szó esett arról, hogy a magyar nemzet számos feltalálót, Nobel-díjas tudóst adott a világnak. Sajnos, hogy nagy többségük külföldön talált rá olyan körülményekre, melyek közepette kibontakozhatott. Ilyen volt Springer György is, aki 1956-ban hagyta el Magyarországot.
Számunkra ma már egyértelmű, hogy Földünk gömb alakú. Azonban évszázadokig mást hitt a tudomány. Az ókorban a Föld alakjára vonatkozó első elmélet lapos földet feltételezett. Püthagorasz és követőinek munkássága során feltételezték először, hogy a Föld gömb alakú. És itt vigyáznunk kell a gömb megfogalmazással is. A forgási ellipszoid egy sokkal jobb megközelítése a valóságnak, de…
End of content
End of content