felújítás

  • Az egyházközségek felújítják a rendelőt

    A tiszapéterfalvai orvosi rendelő az Ugocsa tiszántúli részén, a folyó bal partján sorakozó, négy egybeépült és a Tiszapéterfalvai Községi Tanács irányítása alatt álló település – Tiszabökény, Tiszafarkasfalva, Tiszapé­ter­falva és Tivadarfalva – be­tegeit fogadja, így e községek számára nagyon fontos, hogy jól működjön.

  • Egy sikertörténet kezdete: átadták a felújított nagydobronyi óvodát

    Nyolcvannyolc elavult régi ablakot és tizenhat ajtót, közöttük három nagyméretű bejárati ajtót cseréltek ki a nagydobronyi óvoda épületén, több mint 300 ezer hrivnya értékben. A nyílászárók cseréje teljes egészében a magyar állam támogatásának köszönhetően valósult meg, az Európai Unió Keleti Partnerség Programjának keretében.

  • Megújul a Kajdy-kúria

    Mezőgecsében járva szorgalmas munka jeleit pillantjuk meg a Kajdy-kúrián: az épület tetőszerkezetének döntő többségét kicserélték. Mester András, Mezőgecse polgármestere elmondta, hogy a munkálatokat az augusztus 26-i lekvárfőző fesztiválig szeretnék befejezni.

End of content

End of content